A Szálasi Ferenc vezette nyilas kormányzat az október 15-ei hatalomátvétel után minden eszközt igyekezett megragadni, hogy fenntartsa hatalmát, és megvalósítsa terveit. Mivel a lakosság többségének támogatására nem számíthattak, kezdettől fogva meghatározó szerepet szántak az erőszak legteljesebb alkalmazásának. Már két nappal a hatalom megragadása után újjászervezték az Állambiztonsági Rendészetet, melyet „magyar Gestapónak” is neveztek. Élére a kegyetlenkedéseiről hírhedt Hain Pétert állították, aki már 1919–20-ban jelentős szerepet játszott a fehérterror megtorló akcióiban, majd a politikai rendészet egyik vezetőjeként működött, illetve Horthy Miklós kormányzó személyi detektívje lett.
Szálasi utasítására létrehozták a Nemzeti Számonkérő Szervezetet, mely a belügyminiszteren keresztül a „nemzetvezető” alárendeltségébe tartozott. Feladata a rendszer mindennemű ellenségével szembeni kíméletlen leszámolás volt. A nyilastörvények, -rendeletek betartatására felállították a „tábori biztonsági szolgálatot”, mely a hátországban látott el karhatalmi, rendészeti feladatokat. Tagjai felkoncolási joggal rendelkeztek, és a lakosság elrettentésére nagy számban lőttek agyon katonaszökevényeket, zsidó munkaszolgálatosokat, illetve razziákon elfogottakat. Maga a nyilas párt is rendelkezett fegyveres egységekkel. E párthadsereg tagjai, az úgynevezett pártszolgálatosok fizetést kaptak, és minden tényleges törvényi korlátozás nélkül hajthatták végre akcióikat. De nemcsak ők, hanem a párt minden tagja, mert a párttagokat kivonták a bíróságok hatásköréből. Kimondták, hogy ellenük bármely bíróság ítéletét csak Szálasi hozzájárulásával lehet érvényesíteni.
70 ezer nyilas gyilkosság
Mivel a hungarista eszmerendszer egyik központi eleme a zsidók megfélemlítése, üldözése volt, ezért ők jelentették a nyilasterror egyik fő célpontját. Ekkorra az ország zsidó lakóinak létszáma a vidéki zsidóság elhurcolása nyomán mintegy 300 ezerre csökkent, nagyobb részüket Budapest zsidósága alkotta, kisebb részüket a munkaszolgálatosok tették ki.
Szálasi, mint meggyőződéses antiszemita, zsidók nélküli Magyarországot kívánt megteremteni. De legalább ilyen fontos volt számára, hogy kormányát elismerje a külföld, a semleges országok. Továbbá a fokozott háborús munkaerőigény is szerepet játszott abban, hogy a novemberre kidolgozott tervezetében a zsidóságot nem azonnali kollektív megsemmisítéssel akarta eltávolítani az országból, hanem többlépcsős kényszerű kivándoroltatással. A németekkel kötött megállapodásnak megfelelően munkaerő-kölcsönzés címén 50 ezer zsidó munkást indítottak el gyalogmenetben a nyugati határra, hogy az új német erődvonalak kiépítésében használják őket. Sokan közülük már e halálmenetek során, ennél többen a munkatáborok kegyetlen körülményei között pusztultak el.
Az itthon maradottak is mindennapos terrornak voltak kitéve. Már a nyilasuralom kezdetén a Fejér megyei Pusztavámnál egy egész – főként értelmiségiekből álló – munkaszolgálatos századot géppuskáztak le a nyilasok. A fővárosban is rendszeressé vált, hogy fegyveres nyilasok betörtek a nemzetközi védelem alatt álló zsidó házakba, illetve a november végén felállított nagy pesti gettó területére. Raboltak, fosztogattak, embe-reket hurcoltak el és öltek meg. Nem kímélték a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló zsidó kórházakat sem.
December 28-án nyilasok és SS-katonák támadták meg a pesti Bethlen téri kórházat, kifosztva és súlyosan bántalmazva az ott lévőket. Több mint 20 férfit elhurcoltak és megöltek. 1945. január 12-én Budán a Maros utcai kórházra támadtak rá a nyilasok. Mintegy 100 orvost, beteget, ápolónőt gyilkoltak meg. Két nappal később a városmajori kórházat rohanták meg. Ott mintegy 150 emberrel végeztek. November 23-tól kezdődtek meg Budapesten a dunai rakpartokon a zsidó polgárok csoportos kivégzései. Legtöbbször a Lánchíd pesti hídfőjénél került sor a vérengzésekre, melyek során a Dunába lőtték az ártatlan embereket.
Szálasi uralmának négy hónapja alatt a nyilasterror áldozatainak száma országosan mintegy 65-70 ezerre tehető.
Ne csak őrizd, gyűlöld!
1945 első hónapjaiban még tartott a Dunántúlon a nyilasterror, amikor elkezdődött a 20. századi magyar történelem negyedik nagy terrorhulláma, a leginkább Rákosi Mátyás és Péter Gábor nevével fémjelezhető kommunista terror.
A kommunisták 1944 végén igen csekély támogatottságot élveztek az országban. Ugyanakkor legfőbb céljuk a kizárólagos hatalom, a proletárdiktatúra megteremtése volt. 1944–45 fordulóján, amikor a náci Németország és Japán legyőzése még megkövetelte a Szovjetunió és a nyugati szövetségesek együttműködését, a szovjetek nem látták alkalmasnak az időt a magyar kommunisták hatalomra juttatásához. Átmenetileg kiegyeztek a koalíciós kormányzással, de már 1944 végétől megkezdődött a kommunista hatalomátvétel előkészítése.
Ennek megfelelően az Ideiglenes Kormányban szovjet nyomásra a belügyi tárcát a kommunistákkal szorosan együttműködő parasztpárti Erdei Ferenc kapta meg. Nagy gondot fordítottak arra is, hogy az új rendőrség felállításakor az irányító pozíciókat csak kommunisták kapják meg. Hiába hozott a minisztertanács ülésén a kormány többsége ezzel ellentétes határozatot, a helyzet mit sem változott. Joggal jegyezhette meg Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök, hogy az új rendőrség állami szakapparátus helyett „pártrendőrséggé” vált. A politikai rendőrség szervezése kezdettől fogva a szovjet belügyi szervekkel szoros együttműködésben folyt. Élén 1945 januárjától a kommunista Péter Gábor állt. Ebből hozták létre 1946 októberében a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályát, az ÁVO-t. Jelmondata sokat elárul jellegéről: „Ne csak őrizd, gyűlöld!” Átvették a harmincas évek koncepciós pereiben hírhedtté vált szovjet főügyész, Andrej Visinszkij alaptételeit, miszerint: „A büntetőjog az osztályharc fegyvere” és „A beismerő vallomás minden bizonyíték királynője”.
A Kommunista Párt hatalmi törekvéseit a szovjetek a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) révén tudták hatékonyan támogatni, ráadásul legális formában. Minden vesztes országban a békeszerződés megkötéséig (1947. február 10.) a SZEB minősült a legfőbb államhatalmi szervnek. Beleszólhatott a parlament munkájába, a pártok működésébe, és utasításokat adhatott a kormánynak. Minden legyőzött országban az a győztes nagyhatalom irányította a SZEB munkáját, amelynek csapatai felszabadították az adott országot. Így Magyarországon a Szovjetunió megbízottja kezében volt ez a kivételes hatalom.
A kisajátított rendőrség – főleg a politikai rendőrség – révén egyedül a Kommunista Párt rendelkezett átfogó, naprakész, részletes információkkal a rivális pártok belső helyzetéről, a politikai élet különböző szereplőinek terveiről, kapcsolatairól és megbeszéléseiről. Ez kivételes lehetőséget biztosított a kommunista hatalmi célok érvényesítésére, politikusok megfélemlítésére, megzsarolására, emigrációba kényszerítésére vagy börtönbe vetésére.
1945 novemberében a választások abszolút győztese 57 százalékkal a Kisgazdapárt lett. Szovjet nyomásra azonban kénytelen volt addigi koalíciós társaival, köztük a Kommunista Párttal továbbra is közösen kormányozni úgy, hogy a meghatározó tárcákat kommunista vagy kommunista szimpatizáns politikusoknak kellett átengednie. Így például a belügyminiszteri posztot Nagy Imre kapta meg, akit azonban Rákosiék hamarosan „gyengekezűnek” ítéltek, és a keményvonalas Rajk Lászlót tették helyébe, aki 1946 márciusától 1948 augusztusáig állt a belügy élén. Nevéhez súlyos törvénysértések sora fűződik.
1946 során a kommunistáknak sikerült keresztülvinniük az úgynevezett „bélistázást”, amely nagy számú közigazgatási dolgozó elbocsátását jelentette. Névlegesen a reakciós közhivatalnokoktól kívánták megtisztítani az államapparátust, valójában a kommunistaellenes szakemberek eltávolítása és az állásukban meghagyottak megfélemlítése volt az akció célja.
A békeszerződés aláírásának közeledtével az MKP számára egyre sürgetőbb feladatnak tűnt, hogy döntő fordulatot hajtson végre a hatalmi harcban a maga javára. A békeokmány aláírásával ugyanis minden vesztes ország, így Magyarország is visszanyeri teljes szuverenitását, a SZEB befejezi működését, és a szovjet csapatoknak távozniuk kell az országból. A békeszerződés megkötése azonban korántsem hozott alapvető változást a Kommunista Párt szovjetek általi támogatottságában. Bár a SZEB feloszlott, és ezzel megszűnt a szovjetek legális beavatkozási lehetősége a magyar politikai életbe, a szovjet csapatok mégsem hagyták el Magyarországot. Arra hivatkoztak, hogy az Ausztria területén állomásozó csapataikkal való összeköttetés fenntartása miatt szükséges Magyarországon csapatokat tartaniuk.
A Kommunista Párt 1946 végétől hozzálátott fő politikai ellenfelének, a Kisgazdapártnak a szétveréséhez. Ekkortól kezdődött a nagyszabású koncepciós perek alkalmazása. Ezek nyitánya az úgynevezett Magyar Közösség pere volt 1947-ben.
2010. 02. 26. (XIV/8)
