Soha nem állt zsidó szentély a Templom-hegyen – állítja a regnáló jeruzsálemi főmufti. Muhamad Ahmad Husszein (képünkön Sebastian Kurz osztrák külügyminiszterrel)  szerint „az Aksza-mecset a világ teremtése óta iszlám mecset” és „soha nem volt más, mint mecset”. A főmuftit 2006-ban Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke nevezte ki. A vallási vezető állítása és a történelmi tények között nyilvánvalóan nincs kapcsolat, ám a „Templom-tagadás” elmélete beleillik az elmúlt hetek erőszakhulláma mögötti uszításba.

Most a Tízparancsolat első kőtáblájának három hátralévő parancsával foglalkozunk. Mint az előző hetekben már kifejtettük, az első kőtábla arra tanít, mit ne tegyünk, ha Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes erőnkből akarjuk szeretni - ami pedig az egész Biblia legfontosabb útmutatása.

A diktátorok nem kedvelik a független és rendszerkritikus médiát. Erdogan a törökországi választások előtt két nappal lekapcsoltatta az ellenzéki híroldalakat. Oroszországban legkésőbb azóta, hogy 2006-ban Putyin egyik legkíméletlenebb bírálóját, Anna Politkovszkaját hat lövéssel kivégezték moszkvai lakása előtt, az újságírók szintén tisztában vannak azzal, nem csak rajtuk múlik, milyen hírek jutnak el az olvasókhoz. A cenzoroknak azonban a digitális világban egyre nehezebb dolguk van, és a jövőben még kevesebb tér marad számukra, miután 2015-ben a három internetes gigász, a Facebook, az Apple és a Google – részben egymással is versenyezve – önálló médiaszereplővé vált. A csöndes átrendeződésnek egyelőre mindenki örül: a hírszerkesztőségek új olvasókhoz juttatják el tartalmaikat, a reklámbevételekből is részesedve, míg az IT-óriások még teljesebb kiszolgálást nyújthatnak felhasználóiknak. A lehetőségek szinte korlátlanok: ha a YouTube televíziós csatorna lenne, már Magyarországon is több nézőt érne el naponta, mint az RTL és a TV2 együttvéve.

Nemcsak a tudomány, a technika és a technológia várható fejlődését prognosztizálni akaró, alkotó emberi fantázia szerint, hanem a valós életben is komoly tényező a biztonság. A napjainkban játszódó filmek jelentős részében előkerül egy számítógépes probléma, amely sok esetben biztonsági kérdésre vezet(hető) vissza. Ugyanakkor a filmekben szinte egyáltalán nem törődnek a valósággal. Olyan mérvű hibákat követnek el a szereplők, hogy az a szakmában jártasabbaknak szinte fizikai fájdalmat okoz.

Világszerte óriási vihart kavart Benjamin Netanjahu kijelentése, melyben azt állította: Adolf Hitler eredetileg nem kiirtani akarta a zsidókat, hanem elűzni. Az izraeli kormányfő nemzetközi össztűz alá került, amikor rámutatott Hadzs Amin al-Husszeini jeruzsálemi főmuftinak a zsidóság kiirtásában való felelősségére, pedig a történelmi dokumentumok alapján felelőssége megkérdője­lezhetetlen a holokausztban. Nem rajta múlt, hogy tervét – a Közel-Kelet teljes zsidómentesítését – a né­met hadsereg egyiptomi vereségei miatt nem sikerült megvalósítania. Al-Husszeinit a nürnbergi perekben bíróság elé akarták állítani, ám a nagyhatalmi titkos-szolgálatok paktumának köszönhetően büntetlen maradt, így tovább szíthatta a zsidóellenes gyűlöletet az arabok között. A PFSZ létrejötte, a véres intifádák és a nácizmus népszerűsége az iszlám világban nem képzelhető el a volt főmufti öröksége nélkül.

„Itt az idő, hogy Izrael teljesen kitiltsa a zsidókat a Templom-hegyről” – javasolja a U. S. News & World Report al-Monitor című rovatának vezércikkírója. Már az is érdekes kérdés, hogy lesz egy országos amerikai napilapnak arab című Közel-Kelet rovata, de még meglepőbb, hogy a vallásszabadságra oly büszke Egyesült Államokban a terrorizmusra megoldásként zsidómentes övezetek létrehozását javasolják. Hasonlóan abszurd az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztett francia kezdeményezés is, amely nemzetközi ellenőrzés alá helyezné a Templom-hegyet. Mindkét megközelítés azt jelzi, hogy jelentős nemzetközi támogatottságot élvez az Izrael ellen jelenleg zajló terrorhullám palesztin narratívája, miszerint az erőszak kiváltó oka az, hogy az izraeliek „meg akarják változtatni a status quót a jeruzsálemi muszlim szent helyeken”.

Évtizedek óta zajlik a vita, hogy létezhet-e valamiféle mesterterv a világ gazdasági, politikai, kulturális egységesítésére és a társadalmak radikális átalakítására. A mainstream média következetesen az összeesküvés-elméletek körébe sorolja az ilyen feltételezéseket, miközben a YouTube-on és más közösségi oldalakon milliós nézettséget érnek el a háttérszervezetekről, titkos találkozókról és az „egyvilág” létrehozásáról szóló posztok és videók. Tény, hogy sok teljesen alaptalan, rég megcáfolt „információ” is kering az interneten, nem beszélve a nyíltan rasszista, antiszemita rágalmakról. A 20 éve megjelent úgynevezett Torontói jegyzőkönyvek eredete sem tisztázott, de az eltelt idő sok szempontból visszaigazolni látszik a dokumentum tartalmát.

A NASA bejelentése, miszerint valószínűleg folyékony halmazállapotú sós vizet találtak a Marson, újraindította az élet keletkezéséről szóló vitákat. Azt eddig is feltételezték, hogy hajdan akár Atlanti-óceán méretű óriástengerek hullámoztak a vörös bolygón, ám az, hogy ma is pocsolyák, sőt a kanyonokban tavak is lehetnek a felszínén, egészen új perspektívát adott a Mars-kutatásnak. Szerzőnk mérnök-informatikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

„Lehet választani: integráció vagy behódolás. Választhatunk két, egyaránt európai hagyomány között. (...) Európa találta ki a fasizmust, a nácizmust, a bolsevizmust. A totális ideológiák és rendszerek közül egyedül az iszlámizmus született Európán kívül. Ettől óvjuk meg legalább kultúránkat, de nem úgy, hogy visszahozzuk az Európa szülte másik három egyikét!” – írja Heller Ágnes a menekültkérdés kapcsán a napokban megjelent publicisztikájában. Az európai diskurzus évtizedeken át az integráció körül forgott. A behódolás perspektíváját Michel Houellebecq hasonló című, az év elején kiadott regénye hozta széles körben forgalomba.

Izrael négy legnagyobb katonai hőse között tartja számon a hadtörténet Zvika „Zvi” Greengold (fenti képünkön balra) tankparancsnokot, aki 1973-ban, a jóm kippúri háború első napján szinte természetfeletti bátorsággal, leleményességgel és szerencsével tartóztatta fel jószerint egyetlen harckocsival a Golán-fennsíkon felsorakozott szíriai hadsereget. Greengold az őszi ünnep alkalmából exkluzív interjúban idézte fel a Jerusalem Post újságírójának a 42 évvel ezelőtt történteket. Mint kiderült, nem túlzás csodát emlegetni, mert a zsidó állam modern kori történetében talán egyszer sem volt olyan közel a teljes megsemmisüléshez, mint 1973. október 6-ának éjjelén.

Az amerikai bíróság börtönbüntetésre ítélte azt a jegyzőt, aki többször is megtagadta meleg párok házassági anyakönyvének kiállítását. Ilyen nem fordult elő még az Egyesült Államokban, pedig 2004-ben Gavin Newsom san franciscó-i polgármester szintén szembement a hatályos törvényekkel, amikor a tilalom ellenére engedélyezte meleg párok számára a házasságot. Lapzártánkkor Kim Davist feltételesen szabadlábra helyezték, de ez nem jelenti, hogy rehabilitálták volna.

Az elmúlt napokban Magyarország olyan figyelmet kapott a nemzetközi sajtóban, mint 2006 óta egyszer sem. A menekültválságról szóló tudósítások közül sok egyoldalú volt – a New York Times „a történelem legsötétebb óráihoz” hasonlította a helyzetet, némely újságíró pedig nyíltan hazudott annak érdekében, hogy minél sötétebb színben tüntethesse fel Magyarországot. Más tudósítások azonban igyekezték árnyalni a képet, és a menekültek megpróbáltatásai mellett érzékeltették azt is, milyen kihívásokkal néz szembe az ország. A krízis médiakommunikációja felszínre hozta azt is, hogy egyre mélyülő szakadék van – elsősorban Nyugat-Európában – a hivatalos menekültpárti irányvonal és az emberek véleménye között.

A 71 áldozattal járó halálfurgon tragédiája után Angela Merkel megelégelte a nyugat-európai politikusok nyári tétlenségét, és kezébe vette a menekültválság kezelését. Eddig is sejteni lehetett, hogy a kontinensen nagyjából az történik, amit Németország akar, de a migránsügy ezt most egyértelművé tette. Berlin pedig azt teszi, amit  saját érdekének lát. Kérdés, hogy mit eredményez ez más országok - köztük hazánk - számára? Megpróbáltuk össze­gyűjteni, milyen szempontok vezérelhetik Merkeléket a második világháború óta tapasztalt legnagyobb európai menekültválság kezelésében.

„Hét éve nem látott tőzsdei vérengzés Európában”, „Megismétlődik a hét évvel ezelőtti szeptemberi összeomlás?” – számos ilyen címet lehetett olvasni augusztus végén a hírportálokon. Az aggasztó gazdasági hírek kapcsán sokan felfigyeltek arra, hogy az idei válság épp hét évvel a 2008. szeptemberi pénzügyi krach után jelentkezik, amelyet szintén hét évvel előzött meg a nyugati világot átrendező 2001. szeptemberi terrortámadás. A baljóslatú várakozásokból az interneten persze gyorsan világvége-elméletek születnek, amelyeknek nagyjából annyi közük van a valósághoz, mint a 2012-es maja apokalipszisnek (a NASA is fontosnak tartotta közleményben tisztázni, hogy „nem várható pusztító aszteroida-becsapódás” szeptemberben). De vajon lehet-e alapjuk azoknak a közgazdászok, sőt teológusok által vallott elméleteknek, amelyek a történelemben és gazdaságban vélnek ciklusokat kimutatni? Összegyűjtöttük a tényeket – a következtetéseket olvasóinkra hagyjuk.

Miközben Obama elnök szinte az egész augusztust a Martha’s Vineyard szigeti elnöki nyaralóhelyen tölti, és az európai vezetők is szétszéledtek kedvenc vakációs célpontjaikra, Észak-Irakban a világtól elfeledve vívják élet-halál harcukat az asszír keresztények, akiket csak a kurd pesmergák támogatnak. A tét az, hogy marad-e hírmondója a világ egyik legrégebbi keresztény közösségének, amely sikerrel evangelizálta a Keletet. De velük együtt eltűnhet a több ezer éves asszír etnikum is abból a térségből, ahonnan hajdan meghódították az akkori világ nagy részét. A Ninivei-fennsík a bibliai édenkert része volt, ma a háború és népirtás pusztasága – írja megdöbbentő helyszíni riportjában a The New Republic magazin.

A történelem legliberálisabb elnöke, aki cserben hagyta a közel-keleti keresztényeket, és a bebörtönzött amerikai túszokat az iráni atommegállapodás kedvéért. A digitális pornográfia csapdájába került alsó tagozatos kisdiákok. Keresztény tömegek, akik számára a Biblia semmit nem jelent. Amerika erkölcsi és spirituális válságáról beszélgettünk Stephen Mansfield életrajzíróval, akinek magyarul is megjelent a 20. század egyik legjelentősebb keresztény tanítójáról és bibliakutatójáról, Derek Prince-ről írt könyve.

Igen tisztelt John Shattuck professzor, nagy érdeklődéssel olvastam azt a körlevelet, amelyet a minap a Közép-Európai Egyetem (CEU) közösségeinek küldött. Örülhetnék, hogy lassan két hónap elteltével Ön végre névvel megszólal abban a botrányban, amit a CEU egyik palesztinbarát diákcsoportja által meghívott, zsidó- és Izrael-ellenes professzor keltett – de a megszólalásában sajnos nincs sok köszönet.

Másfél hónapja írtunk arról, hogy a Közép-Európai Egyetem (CEU) egyik vendégelőadója, Joseph Massad amerikai professzor nyilvános előadása mellett zártkörű találkozót tartott az egyetemen, amelyhez bevezetőként és gondolat-ébresztőként az Izrael állam megszüntetését taglaló cikkének elolvasását javasolta a résztvevők számára (Akadémiai intifáda a CEU-n. Hetek, 2015. június 5.). Az írás a szélsőséges Electronic Intifada című portálon jelent meg idén májusban. A látogatással párhuzamosan a CEU Nádor utcai épületét Izraelt gyalázó plakátok lepték el, amelyekkel az érintett diákok vélhetően Massadot kívánták üdvözölni. Egy héttel később a fejle­ményekről is beszámoltunk, és közöltük az egyetem nyilatkozatát, valamint számos mérvadó véleményt is az ügyről (Akadémiai intifáda: a népirtás is belefér? Hetek, 2015. június 12.). Úgy gondoltuk, ezzel a botrányos Massad-vizitből mindenki levonta a megfelelő következtetést, ám július közepén az ügyben meglepő fordulat történt.