A Jeruzsálemben rendezett harminchetedik Cionista Világkongresszus nyitó- napján Benjamin Netanjahu mondott beszédet. Ebben részletesen cáfolta azokat a hazugságokat, amelyeket a palesztin vezetők az elmúlt hetekben mindennapossá váló brutális, késelős merényletek ürügyeiként állítanak.
Az egyik ilyen hazugság, hogy Izrael meg kívánja változtatni a Templom-hegyen a status quót, a másik szerint pedig Izrael le akarja rombolni az al-Aksza mecsetet. Az izraeli kormányfő beszédében rávilágított arra, hogy ez a fajta hazugság nem új keletű, hiszen Hadzs Amin al-Husszeini már közel száz évvel ezelőtt ugyanezekkel a rágalmakkal szította a palesztin népet a Szentföldön tartózkodó zsidóság elleni gyűlöletre.
A palesztinok szellemi atyjának tartott jeruzsálemi főmuftival kapcsolatban Netanjahu a náci Németország „végső megoldásában” vállalt szerepére is rámutatott. „Hitler nem akarta kivégezni akkoriban a zsidókat, hanem ki akarta űzni őket. Hadzs Amin al-Husszeini Hitlerhez ment, és azt mondta: ha elűzi őket, mind idejönnek. – Akkor mit tegyek velük? – kérdezte Hitler. – Égesse el őket – mondta Hadzs Amin al-Husszeini” – fogalmazott beszédében Benjamin Netanjahu.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »