„Mélyen megrendített bennünket a tragédia” – nyilatkozta Angela Merkel, néhány órával azt követően, hogy az osztrák hatóságok bejelentették: holttestekkel zsúfolt hűtőteherautót találtak a Bécs felé vezető autópálya leállósávjában. Utólag érthető, hogy a rendőrség miért várt másnapig az áldozatok számának bejelentésével: az embercsempészek olyan szorosan zsúfolták be az embereket a légmentesen záródó raktérbe, hogy még tippelni sem mertek, hány halottat rejt a teherautó. Mint kiderült: 71 ember, köztük nyolc nő és három kisgyermek (a legfiatalabb másfél év körüli) halt meg borzalmas szenvedések között Közép-Európa egyik legforgalmasabb autóútján, valószínűleg még Magyarország területén. Mint az egyik kommentár megállapította: a Földközi-tenger hullámsírja már hazánkig elért.
A megrendülés mellett a német kancellár azt is kifejezte, hogy a helyzetet nem tartja „méltónak az Európai Unióhoz”. Merkel első lendületében gyakorlatilag valamennyi szíriai menekültnek németországi befogadást ígért, majd másnap – amikor már elkezdték Törökországban gyártani a hamis szíriai útleveleket, és a magyarországi regisztrációs állomásokon hirtelen mindenki damaszkuszi rokonokról kezdett mesélni – igyekezett „félreértésnek” feltüntetni saját szavait. Steffen Seibert kormányszóvivő pedig sebtében a Twitteren reagált azokra a bejegyzésekre, amelyek szerint Németország a budapesti német nagykövetség szervezésében vonatokat küld a Magyarországon tartózkodó szíriai menedékkérőkért. A kormányszóvivő azt írta, hogy „nincsenek különvonatok”, és „az uniós jog érvényes”, amely szerint „aki Magyarországra megy, annak ott kell regisztrálnia magát, és ott kell lefolytatni a menedékjogi eljárást”.
A gyakorlatban azonban a számok azt mutatják, hogy azok a szír menekültek, akik eljutnak Németországig, szinte száz százalékban megkapják a menekültstátuszt. Milyen szempontok vezérlik a németeket, amikor zöld lámpát adnak a közel-keleti migránshullámnak?
2015. 09. 04. (XIX/36)
