Thatcher és Reagan az ottawai G7-csúcstalálkozón, 1981-ben. Thatcher határozottan kiállt az amerikai elnök mellett.(Fotó: AP)
Régóta különleges kapcsolat fűzi az Egyesült Államok vezetését az Egyesült Királyságéhoz. E nemzetek vezetői a világ legbefolyásosabb politikusai közé tartoznak, döntéseik nemcsak saját országukra, hanem az egész világra kihathatnak. Az, hogy jó kapcsolatot ápoljanak, szinte már elvárás és nemzetközi érdek. A ’80-as években azonban sokkal több alakult ki pusztán jól működő kapcsolatnál a regnáló amerikai elnök, Ronald Reagan és Margaret Thatcher brit miniszterelnök között.
Mondhatni mind a ketten kívülállóként érkeztek a politika világába. Ugyan Thatchernek apja révén korábban is volt köze a politikához, azonban előtte még egy női politikus sem vitte sokra ezen a pályán. Nőként nehezen fogadták el a ’80-as években, amikor a politika kifejezetten a férfiak játszóterének számított. Ronald Reagant sem lehetett sablonpolitikusnak nevezni, államférfiúi karrierje előtt ugyanis Hollywood egyik szívtipró színészeként vált ismertté. Noha mindketten megérdemelten kerültek a hatalomba, sokszor saját stábjuk is kételkedett képességeikben. Talán ezek a nehézségek is szerepet játszottak abban, hogy a két vezető között olyan barátság szövődött, ami gyakorlatilag átformálta a történelmet.
Reagan színészi múltjából fakadóan nagyon megnyerő és közvetlen politikusnak számított, híres volt arról, hogy erős és karakteres tanácsadókkal vette körül magát. Éppen emiatt sokan azt feltételezték róla: saját hiányos képességeit próbálja ilyen módon kompenzálni, ő maga nem is annyira okos vezető. Hasonló hozzáállás fogadta Thatchert is, akivel kapcsolatban az a feltételezés fogalmazódott meg, hogy – bár egyértelműen kivételes képességeinek köszönhetően jutott el a miniszterelnöki székig – ő maga csak a brit kormány imageépítésére szolgál. A rosszindulatú előítéletekre azonban mindketten hamar rácáfoltak a döntéshozatalok során.
2020.08.28. (XXIV/35)
