Jeruzsálem, ahol a tanítványok „megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nekik szólniuk". Az eredeti pünkösdi karizmák nem tűntek el.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
A Pünkösdi és karizmatikus mozgalmak nemzetközi enciklopédiája szerint a századfordulón világszerte közel egymillió olyan hívő élt, akiket „előpünkösdi” kereszténynek lehet tekinteni. Ők nem közösségi formában, a Kansas állambeli Topekában zajló vagy a Los Angeles-i Azusa utcai istentiszteleteken kaptak érintést a Szentlélektől, hanem leginkább egyéni módon. „A főáramú, nem pünkösdi felekezetekben régóta ismertek elszórtan élő, kvázi-pünkösdieket – írja a 2001-ben megjelent enciklopédia. – Mindig jelentős számban voltak olyan hívők, akik életükben, illetve szolgálatuk során megtapasztalták vagy gyakorolták a pünkösdi jelenséget, bár nem tekintették magukat pünkösdieknek és mások sem így beszéltek róluk. Egy részük később csatlakozott valamely pünkösdi felekezethez, de a legtöbben nem kerültek kapcsolatba a pünkösdi mozgalommal.”
Az utóbbi években több könyv, illetve tanulmány vizsgálta azt, milyen gyökerei vannak a huszadik század kétségkívül legnagyobb hatású egyházi reformjának, a pünkösdi-karizmatikus mozgalomnak. Az említett enciklopédia szerint a közel egymillió „előpünkösdi” hívőből 100 év alatt több mint ötszázszoros növekedéssel a kereszténység második legnagyobb létszámú irányzata lett. A becslések szerint 523 millió pünkösdi-karizmatikus több, mint a protestáns felekezetek együttes tagsága, és felülhaladja az ortodox hívők számát is.
A félmilliárdot meghaladó globális létszám a legtöbb vallásstatisztikában mégsem jelenik meg, mert maguk a hívők nagyon sok felekezet között oszlanak meg. Egyrészt mintegy 200 millióan megmaradtak a hagyományos, főáramú (római katolikus, ortodox és protestáns) felekezetekben, míg a többiek a világszerte működő több száz neoprotestáns, újkarizmatikus megagyülekezet vagy a több tízezer kisebb pünkösdi-karizmatikus közösség tagjai, továbbá vannak felekezeten kívüli, magányos vagy vándorló Szentlélekkel betöltött hívők is. Az ezredfordulóra a pünkösdi-karizmatikus mozgalom létszámbeli súlypontja Afrika és Latin-Amerika lett, de teológiai és társadalmi-politikai befolyását továbbra is az észak-amerikai, evangéliuminak is nevezett (a pünkösdi-karizmatikusokon kívül főként konzervatív, hagyományos egyházakhoz tartozó hívőket is magába foglaló) tábor határozza meg.
2022.06.03. (XXVI/22)
