Globálisan az egyik legnagyobb gond a fejlett világban egyre tragikusabban zuhanó népesedési mutatókkal, hogy a politikai döntéshozók nem találják a probléma megoldásának kulcsát. Rosszabb esetben egyáltalán nem érzékelik a helyzet súlyát – vagy ha igen, akkor elbagatellizálják vagy teljesen téves megoldásokat akarnak alkalmazni. „Nagycsaládban nőttem fel, magam is nagycsaládos vagyok. Nem érzem magam a probléma részének” – jegyezte meg derűsen a rendezvényen Dr. Christiaan Alting von Geusau, az ICLN ( International Catholic Legislators Network – Nemzetközi Katolikus Törvényhozói Hálózat) elnöke. A téma körül burjánzó közéleti irrealitás azonban már komoly aggodalmakkal tölti el. „Aggasztó, hogy a szakpolitikát és a törvényalkotást a normalitás, a természet és a logika helyett érzelmek, érzetek és vélemények vezérlik, befolyásolják. Az eredmény nem más, mint demográfiai katasztrófa.”
A magukat istenhívőként definiáló, tradicionális családképpel bíró embereknek komoly erőfeszítésekre van szükségük ahhoz, hogy az árral szemben ússzanak. Egyre erőteljesebb kihívást jelent például az eltörlés kultúrája (cancel culture) elleni küzdelem is.
„Nem ma kezdődött el, hogy olyan korba léptünk be, melyben folyamatosan a múlt, a hagyományok és a szellemi örökségek leértékelése zajlik. De mostanra ez olyan perverz formát öltött, melynek lényege: minden, ami előttünk volt? … Az többé ne legyen. Hanem inkább mindent törölni, törölni és törölni kell: így ami Ádámnak, Évának, majd Ábrahámnak és később az első keresztényeknek, illetve a déd-, majd nagyszüleinknek követendő modell és megfelelő életminta volt, arra hivatkozni ma már nem trendi. Nem népszerű”
2021.10.01. (XXV/39)
