Ahogy a homoszexualitás propagálása mögött is egy tudatos stratégia áll – amely a vonatkozó fogalmaktól kezdve a jogszabályokig mindent felül akar írni, és ezt részben már meg is tette –, a biológiai nemek totális relativizálása sem véletlenszerű folyamat. Amikor már óvodáktól kezdve egyetemekig tanítják, hogy a nemi identitás teljesen fluid, és ha reggel férfinak érzem magam, de este nőnek, vagy egynek a rengeteg gender közül, az az önmegvalósítás csúcsa, akkor nem csoda, hogy teológiai magyarázatok is születnek erre. Az élet minden területére lőnek, egészpályás a letámadás.
A kulturális frontvonal érezhetően a transzneműség felé tolódott el idehaza – nyilván nem függetlenül a gyermekvédelmi népszavazástól –, a Pride-on is szembetűnő volt a rengeteg transz zászló és a transz felszólalók előtérbe tolása. Ez az ideológiai nyomulás azonban éppen azoknak okoz súlyos károkat, akikért állítólag kiállnak: a nemi szerep diszfóriában szenvedő gyerekek és felnőttek egyre kisebb eséllyel jutnak szakmai alapú segítséghez.
Ehelyett gyakran téves valóságértelmezésükben megerősítve hormonkezelések és nemváltó műtétek irányába tolják őket – aminek nemegyszer szó szerint tragikus az eredménye.
Olyan ez, mintha azt állítanám magamról, hogy 12 éves nigériai fekete bőrű lány vagyok (amúgy: 42, magyar, fehér, férfi), mire a pszichiáter kedvesen ajánlana néhány kezelést, amivel fizikailag is megerősíthetem az általam belül megélt identitást.
Lassan már nemcsak pszichiátert, hanem lelkészt is találnék, aki ebben támogatna.
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Tényleg egy tengerparti városban lakott Jézus?
Grüll Tibor írása »
A felavatás ünnepe: Öt testvér, akik hittek Izrael jövőjében
Hack Márta írása »