Bíróság előtt a brókerügy
Bíróság előtt a brókerügy
2005. 08. 30.
Megtörtént a vádemelés Kulcsár Attila és társai ügyében. A köztudatban "brókerbotrányként" ismert panama a jövő évi választások egyik fő kampánytémája lehet. Különlegessége, hogy ez az első olyan pénzmosási ügy Magyarországon, ahol a beforgatott pénzt tényleges gazdasági tevékenység során fel is használták. Az ügyészség "önnön vállát sűrűn veregetve" a médiát vádolja félretájékoztatással, és a témában kialakult közéleti "zavarokat"
is a sajtó munkatársaira igyekszik hárítani. A két hete napvilágot látott Kulcsár-videó azonban súlyosan veszélyezteti az állampolgárok közintézetbe vetett bizalmát, mely a Medián felmérése szerint amúgy sem valami biztató: csak augusztusban egy hét alatt öt százalékot zuhanva most ötvenöt százalékon áll. Ebben egyebek mellett az is közrejátszhatott, hogy a nyomozás során az erre feljogosított szervek együttműködése nem volt kifejezetten zökkenőmentesnek mondható.