hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hazugság mutatói
ÉS-könyv a Tokaj-ügyről

2005. 12. 20.
"Érezhetően romlott a hazai közélet morális állapota az elmúlt hat évben" – összegezte tapasztalatait Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője. Szerinte a csütörtökön megjelent Fiúk a szőlőben – A tokaji borcsaták cím? ÉS-könyv Orbán tokaji ügyleteinek példáján keresztül jól megragadja ezt a korjelenséget.



Kovács Zoltán a bírósági tárgyaláson Fotó: Hetek archív

A nagy botrányt kavart Tokaji borcsaták riportsorozat egy kötetbe szerkesztett, számos dokumentummal, újságcikkel, beadványokkal kiegészített könyvváltozata jelenik meg az ÉS-könyvek sorozatban.

A hetilapnak nem ez az első ilyen jelleg? kötete, 2000-ben a Fiúk a bányában riportsorozatot később kibővített, kiegészített formában szintén sajtó alá rendezték. Kovács Zoltán, a hetilap főszerkesztője lapunk kérdésére felelevenítette a két könyv keletkezésének körülményeit, amiből a hazai közélet morális-erkölcsi színvonalának meredek romlását olvasta ki. "Ma sokkal gátlástalanabb hazudozás folyik a közszereplők részéről, mint öt éve" – véli a főszerkesztő, aki hasonlóságokat is felfedezni vélt: "Akkor is, most is bepereltek minket, akkor is és most is lényegtelen részletkérdések miatt." (Bár a mostani perben első fokon a hetilap javára ítélkezett a bíróság, másodfokon a Fidesznek adott igazat.)

Egyetlen, ám annál lényegesebb új elemként a szereplők befeketítésére tett kísérletek sorozatát látja. Először a riportsorozatot író Rajnai Attiláról "derítették ki", hogy egy Bács-Kiskun megyei önkormányzattal kötött szerződést. Majd a per koronatanúja, Mayer Aranka ellen indult támadás a lakáscseréje kapcsán. Az esetet vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság egyik kormánypárti tagjáról kiderült: korrupciós ügyekbe keveredett, egy másik – szintén kormánypárti tag – úgy került a figyelem középpontjába, hogy nem volt hajlandó megfújni a szondát. "A fő probléma ezzel az, hogy a hazugságot – míg ellenkezője be nem bizonyosodik – mindenki igazságként fogadja el, és úgy is kezeli. Hiába a pereskedés, mire jogerős ítélet születik, már mindenki elfelejtette az ügyet, a valótlan állítás igazságként rögzül az emberek fejében" – mondta lapunknak a főszerkesztő.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!