hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zsarutörténetek
Sok esetben civil segítséggel tudnak eredményre jutni a nyomozók

2005. 10. 11.
Zsaruk, akik ellopták egy ügy gyanúsítottjának cipőjét, akik internetes társkeresőn állítottak csapdát egy körözött személynek. A Hetek olvasói azt is megtudhatják: mobiltelefonjuk miatt hogyan bukott le egy rablópáros.

Társkereső szenvedélye jelentette hosszúra nyúlt eltávozásának végét a szegedi Csillag börtön egy május óta szökésben lévő rabja számára. A csalás, rablás és egyéb bűncselekmények miatt elítélt férfit csupán két hete kezdte el körözni a Nemzeti Nyomozó Iroda, ismert szenvedélye azonban gyorsan rendőrkézre juttatta.

A hatóságok ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a szökevény előszeretettel használja az internetet társkeresési célokra, és szerencséjükre az egyik online társkeresőn rá is bukkantak a magát hamis névvel, de eredeti fotóval "kellető" férfira. A nyomozók ezután egy Kati néven nyitott e-mail címen keresztül intenzív levelezésbe kezdtek vele, majd a múlt hét csütörtökre megbeszélt randevún kommandósok várták a gyűrűvel, ám gyanakvás nélkül érkező férfit. 

Nem ez volt az első és vélhetőleg nem is az utolsó olyan eset, amikor bűnözőket saját ostobaságuk kihasználásával sikerült az igazságszolgáltatás kezére juttatni. Kérésünkre több nyomozó is megosztotta lapunkkal szakmai titkait, jelesül, milyen trükköket vetnek be egy-egy bűnöző elcsípésére. "Egy esetben egy kettős gyilkosságot elkövető bűnöző azt a hibát követte el, hogy tettét mezítláb hajtotta végre. 

A helyszínen így véres lábnyomokat hagyott hátra, amelyről a nyomozók mintát tudtak venni" – meséli lapunknak egy ismert sztárnyomozó. Később a – már a rendőrök látószögébe került – gyanúsított egyik cipőjét egy titkos akció keretében szabályosan kilopták lakásából. A nyomozó némi derűvel eleveníti fel, hogy a "lopott lábbeli" alapján készült lábmintát összehasonlítva a tetthelyről származó eredetivel tudták csak az illetőre rábizonyítani a bűncselekményt. "Hogy az illető idő előtt ne fogjon gyanút, a cipőt később visszacsempésztük" – tette hozzá a nyomozó.

Egy másik esetben egy vidéki város forgalmas irodáját rabolta ki egy símaszkot viselő férfi, aki a bűntény után motorra pattant, majd elhajtott. A nyomozók először a járm? alapján kezdtek el vizsgálódni, ám erőfeszítéseik kudarcot vallottak. A helyiségben levő, gyenge minőség? ipari kamera felvételén a tettes épp mobiltelefonját használta, a rendőrök rendelkezésére álló másik felvételen ugyanebben az időben az iroda előtti forgalmas utcán egy másik férfi szintén a mobilján beszélt. A nyomozók a halovány nyomon elindulva lekérték a szolgáltatóktól az arról a területről indított és fogadott hívások listáját. A szerencse ezúttal melléjük állt, mint kiderült: a rablás perceiben abban a körzetben két ember beszélt telefonon egymással: aki kirabolta a bankot és aki fedezte. Mindkettőjüknek volt már a rendőrséggel összeütközésük. A kihallgatás során sikerült rájuk bizonyítani a bűntény elkövetését.

Egy rendőr még szabadsága idején is rendőr. A BRFK munkatársai beszámoltak lapunknak arról az esetről, amikor kollégájuk megérdemelt éves szabadságát töltötte vidéken, és éppen reggeli kávéját kortyolgatta, amikor az egyik tévécsatornán egy műsor vendégében felismert egy, a rendőrség által körözött személyt. A szolgálatban lévő rendőrök a forgatás helyszínére mentek, majd a műsor végén a "vendéget" elfogták és előállították.

Sok esetben civil segítséggel tudnak eredményre jutni a nyomozók. Az elmúlt hetekben történt, hogy egy budapesti bevásárlóközpont ékszerüzletéből egy férfi különböző ékszereket akart eltulajdonítani. Az eladó hölgy nem hagyta magát, dulakodtak, ennek során lerántotta a férfi felsőruháját. Ezt követően a félmeztelen férfi felpattant az áruház előtt parkoló motorjára és elhajtott. Utánament egy arrafelé motorozó másik férfi, aki felfigyelt a dulakodásra. Egy, a közelben szolgálatot teljesítő járőr észrevette a két száguldozó motorost, és utánuk hajtott. Amikor beérte őket, már csak a "második" motorost találta meg, aki elmondta, hogy az "első", félmeztelen motoros bement egy közeli szállóba. A portás a személyleírás alapján felismerte az elkövetőt, segítségével megállapították a férfi kilétét, akit rövid időn belül el is fogtak: éppen egy zálogházból jött ki. Az ékszer így nem, de a zálogcédula szerencsésen megkerült.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!