2000. 08. 26. (IV/35)
A jeruzsálemi dramaturgia

A jeruzsálemi dramaturgia

2000. 08. 26.
Nagy a sürgés-forgás a színpadon és a színfalak mögött is. A júliusi frigy meghiúsult, mert Arafat nagyobb jegyajándékot követelt magának. Világ körüli útján nem kapott megfelelő támogatást ahhoz, hogy szeptember 13-án egyoldalú lépéssel kikiáltsa a palesztin államot Jeruzsálem fővárossal. Bár a világ vezetői Európában és Ázsiában határozottan támogatták, mégis óva intették az egyoldalú lépésektől. Izrael, de az Egyesült Államok is figyelmeztette a palesztinokat, hogy államuk egyoldalú deklarációja az oslói békemegállapodások felrúgását jelentené. Izrael ennek következtében annektálná a még birtokában lévő területeket, és a fegyveres ellenségeskedések háborúba torkollhatnak. Ezt azonban, úgy tűnik, senki nem szeretné, így valószínű, hogy a tárgyalások, amelyeknek központi témája immáron Jeruzsálem, továbbra is folytatódnak. Egyelőre mindkét fél erőt és támogatókat gyűjt. Arafat Egyiptomban, Ben Ami, "a kormány nélküli kormányfő", Barak belső és titkos külügyminisztere pedig Európában magyarázza a bizonyítványát.

2000. 04. 01. (IV/14)
Esőben járt, és nem lett vizes

Esőben járt, és nem lett vizes

2000. 04. 01.
A pápa búcsút intett Izraelnek, a Szentföldnek. II. János Pál hajója ügyesen lavírozott a palesztin Szkülla és az izraeli Kharübdisz sziklái között. A palesztinok megkísérelték rávenni az egyházfőt, hogy erősítse meg a végső rendezésre vonatkozó álláspontjukat, elsősorban a menekültek, Jeruzsálem és a palesztin államiság kérdésében. Ám János Pál egyik kérdésben sem nyilatkozott. Az izraeli külügyminisztérium II. János Pál látogatását minden szempontból "óriási sikernek" minősítette. A Szentföldön – és azt megelőzően – elhangzott mea culpa, mely a katolikus egyház múltban elkövetett bűneit tartalmazta, világszerte nagy visszhangot váltott ki. Több európai ország katolikus egyháza (például Lengyelországé, Svájcé, Franciaországé) is csatlakozott már a bocsánatkéréshez, ily módon lokalizálva az általános hangvétel? pápai gesztust; a magyarországi katolikus egyház azonban – úgy tűnik – megosztott a kialakult helyzet kezelését illetően. A konzervativizmus feladását és ezzel együtt szemléletváltást sürgető katolikus gondolkodók ismét nem tudnak azonosulni a magyar püspöki kar "struccpolitikájával".
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!