A Tel Aviv-i egyetem Straté-giai Tanulmányok Jaffai Központja által kiadott "Közel-keleti
katonai egyensúly 1999– 2000" cím? dokumentum szerint sohasem volt olyan kedvező
Izrael katonai helyzete Szíriával szemben, mint most. Damaszkusznak tehát valójában
nincs katonai választási lehetősége?
A hagyományos fegyverzettel felszerelt szír hadsereg csaknem ugyanabban az állapotban
van, mint amikor 1982-ben Libanonban összecsapott az izraeli hadsereggel. A szovjet "Rubelpapát"
elveszítette, és nem maradt, aki fegyvert szállított volna neki anélkül, hogy
fizetett volna. A jelentés szerint Szíriának 12 gépesített és páncélos hadosztálya
áll készenlétben, pontosan ugyanannyi, mint 1982-ben. 3700 tankja ugyan alig kevesebb,
mint Izraelé, ám a Merkava tankok sokkal jobban felszereltek. A szírek az Öböl-háborúban
való "részt nem vételükért" kapott 2 milliárd dolláron további 400 darab T–72-es
tankot vásároltak. Három éve 200, az ukránok által felújított T–55-ös tankot állítottak
hadrendbe a Golán-fennsík közelében. 1998-ban pedig további 1000 Kornet típusú olcsó
tankelhárító rakétát kaptak az oroszoktól. A londoni Jane katonai szaklap szerint az
izraeli tankok páncélzatának ez meg sem kottyan majd.
Ez minden. Damaszkusznak hosszú a kívánságlistája, de pénze egyáltalán nincsen.
1993 óta egyetlen egy fegyvervásárlási üzletet sem volt képes nyélbe ütni, pedig
fegyverzetének 80 százaléka felújításra vár. A tankjai éjszaka vakok, a haditengerészete
igen rossz bőrben van, három tengeralattjáróját pedig szó szerint megeszi a rozsda.
Húsz évvel ezelőtt vásároltak egy orosz, SAM típusú radarrendszert és légelhárító
rakétákat, ám nemcsak a főpróba, de a premier is rosszul végződött. Az izraeli légierő
egyik pilótanélküli gépe "letapogatta" a rendszer agyát, egy másik harci gép
pedig teljesen megsemmisítette az egész föld-levegő rakétarendszerüket. Miközben a
szírek több tucat repülőgépet vesztettek, addig az izraeliek egyet sem.
A Jane szerint az orosz fegyverutánpótlás megszűnése miatt a szír arzenál működésképtelen,
vagy legalábbis alacsony hatásfokon működik. A legtöbb, amire Szíria képes lehet,
az egy meglepetésszer? támadás a Hermon-hegyről, a Golánról. Egy gyors ENSZ-tűzszünettel
megspékelve jobb feltételeket tudna kicsikarni a végső béketárgyaláson. Ugyanakkor
a szír hadsereg védekező állásban jelentős erő, függetlenül attól, hogy a
fegyverzete elavult. A Jane jelentése szerint Izrael állandó hadserege (187 ezer fő)
egy nap alatt vissza tudná verni a szír erőket, az izraeli légierő 12-16 óra alatt légi
fölényt biztosítana, és egy erős visszacsapással Szíria elveszítené erőinek 80
százalékát. Ennek ellenére a hírszerzési adatokból ismert tény, hogy a szír vezetés
a Golánról történő rajtaütésszer? támadást gyakorolja.
A szírek konvencionális hátrányuk miatt álltak rá a föld-föld rakéták vásárlására
és
tömegpusztító fegyverek kidolgozására. Az izraeli katonai vezetést ezek a rakéták
aggasztják elsősorban. A rövidtávú Frog–7 és az orosz gyártmányú SS–21 és SS–22
rakéták elég pontosak. A célpont körül 50-60 méterre csapódhatnak be, és 500
kilogramm erősség? robbanófejet tudnak célba juttatni. Különösen akkor alkalmazhatók
hatékonyan, ha a szírek a Golán birtokába jutnak. A fennsíkról célba vehetik a
Ramat Dávid-i légibázist, és jelentős pusztítást okozhatnak.
A közös izraeli–amerikai Nautilus - program, amely sikerrel halad előre, lézerirányítású
elhárító fegyvert kísérletezett ki rövid hatótávolságú rakéták ellen. A terv
szerint a lézerfegyvert még ebben az évben hadrendbe állítják.
Szíriának 26 kilövőállása és 260 darab Scud B és C rakétája áll készenlétben.
Ehhez vegyi-fegyverként Sarin és VX típusú ideggáz társul. Izrael válasza e rakétákkal
szemben a Nyíl–2 rakétaelhárító rendszer, amelyet amerikai segédlettel a közeljövőben
állítanak hadrendbe.
A szírek követelik, hogy a
békekötés fejében az Egyesült Államok lássa el őket a régi és kimustrált orosz
felszerelés helyett új és modern fegyverzettel. A katonai erőviszonyok azonnal átrendeződnének,
ha a szírek letelepednének a Hermon és a Golán stratégiai magaslataira újonnan
beszerzett amerikai fegyvereikkel.
Miért kössön Izrael békét, ha ezzel veszélyt hoz magára? Nem kellene mégis ott
maradnia a fennsíkon, és megakadályoznia, hogy a szír hadsereg fegyverzetet váltson?
Ezt a dilemmát Barak is ismeri. Bizonyára nem véletlen, hogy a sheperdstowni tárgyalásokkal
egy időben Ámosz Jaron tábornok az izraeli hadügyminisztérium főigazgatója – a
Haarec jelentése szerint – egy 17 milliárd dolláros fegyvervásárlási csomagtervet
tett le amerikai kollégája asztalára. Többek között – ennek keretén belül –
Izrael vásárolna az Öböl-háborúban és a koszovói harcokban bevetett 1000-2000
kilométerre is pontosan célzó Tomahawk cirkálórakétákat, amelyeket földről,
tengerről és levegőből is ki lehet lőni. Ezek tehermentesítenék a légierőt, és
csökkentenék az izraeli pilóták bevetésének kockázatát. Izrael szeretne vásárolni
Apache és Black-hawk helikoptereket, valamint Hercules szállító repülőgépeket és 3
Awacs mintájú légi felderítő rendszert is.
A csomagban szerepel egy olyan földi állomás létesítésének a terve, amely összegyűjti
az amerikai kémműholdak adatait, továbbá pénzügyi támogatás igénylése a Nyíl-és
a Nautilus-program befejezésére. Szó van emellett izraeli–amerikai katonai védelmi
szerződés megkötéséről.
Az Egyesült Államok addig nem akarja ezt felajánlani, ameddig nem biztos benne, hogy
Izrael el is fogadja. Barak ígéretet tett, hogy csak olyan egyezményt ír alá, amely
megerősíti Izrael biztonságát. 1995-ben Simon Peresz miniszterelnök vetette fel egy
ilyen egyezmény gondolatát, amely közös védelmi paktum létrehozását irányozta elő
Izrael, az Egyesült Államok és azon arab országok között, amelyek békét kötöttek
a zsidó állammal. Clinton támogatná ennek a paktumnak a megkötését, mert ez javítaná
Barak helyzetét a népszavazáson. Ám Izraelben sokan elleneznek egy ilyen szerződést.
A katonai elit szerint ez Izrael katonai manőverezési terét szűkítené. Egy izraeli
katonai akció, amely arab ellenlépést váltana ki, automatikus amerikai beavatkozást
igényelne.
A kérdés persze kérdés marad. Milyen béke az olyan, amelyet háborús készültséggel
kell garantálni? Egy amerikai védelmi szerződés jelentősen nem befolyásolná a népszavazás
eredményét. Az izraeli közvélemény jelentős része azért ellenzi a Golán visszaadását,
mert úgy érzi, hogy nem kapnának cserébe békét, azaz a fürdővízzel együtt a
gyereket is kiöntenék. A szír tárgyalófél, Faruk as-Saraa arrogáns viselkedése a tárgyalásokon,
a szírek negatív álláspontja a normalizáció és a biztonsági rendszer kérdésében,
az 1967. évi határ követelése olyan tényezők, amelyek nehezítik egy esetleges békeszerződés
elfogadását mind a kneszszetben, mind pedig a referendumon.
Itt van a határok kérdése. Szíria azt követeli Izraeltől, hogy vonja vissza
csapatait az 1967. június 4-i fegyverszüneti vonalra, annak ellenére, hogy a fegyverszüneti
megállapodásban a szírek is elfogadták, hogy a vonal nem tekinthető nemzetközileg
elismert határnak. Izrael tárgyalási alapnak az 1923-ban megvont, a Népszövetség által
jóváhagyott határt tekinti. Bár a különbség mindössze 18 négyzetkilométer, ez
lehetőséget adna Szíriának, hogy ellenőrizze a Banias-forrást, a Jordán északkeleti
részét, a Genezáreti-tó északkeleti szegélyét és a Jarmuk északi partját.
Szíria magatartása megütközést kelt Izraelben. Három agresszív háborút indított
már a zsidó állam ellen. A Golán-fennsíkról ágyúval lőtte az északi településeket,
elfoglalta Libanonnak több mint a felét, és az országot saját tartományának
tekinti. Ennek ellenére most béke fejében nem elégszik meg a nemzetközi határral, de
visszaköveteli azokat a területeket is, amelyeket 1948-ban fegyveres agresszió útján
jogtalanul foglalt el. Arról nem is beszélve, hogy a Zsidó Nemzeti Alapnak 53 ezer
dunamnyi (5300 hektárnyi) területe van Damaszkusz közelében, amelyet Edmond de
Rotschild báró vásárolt meg zsidók letelepítése céljára az 1930-as években, s
amelyet Hafez Asszad szír elnök ellenszolgáltatás nélkül kisajátított.
2000. 01. 15. (IV/3)
