hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Arafat Jeruzsálem kapujában
Zavargások a palesztin területeken

2000. 05. 20.
A hét eleji fegyveres összetűzések a sziréna hangjaira való kétperces néma vigyázállással kezdődtek a palesztin autonómia területén, ahol így emlékeztek meg a "Katasztrófa Napjáról". Palesztin értelmezésben ez azonos az izraeli Függetlenség Napjával. Ezt követően az Arafat vezette Fatah irányításával kezdetét vették a tiltakozó megmozdulások. A "Tragédiára" való emlékezésen túli cél az izraeli börtönökben fogva tartott 1600 palesztin szabadon engedésének kivívása volt.



Palesztin rendőr igyekszik megfékezni egy rendbontót Ramallahban.
     Fotó: Reuters

A zavargások a gázai övezetből indultak ki, amikor a palesztinok blokád alá vették
a necarimi zsidó települést, majd átterjedtek Ciszjordánia nagyobb városaira is. A
konfliktusban az izraeli katonák gumilövedékekkel és könnygázgránátokkal próbálták
meg szétoszlatni a tömeget. A két nap mérlege: négy palesztin halott és 320 sebesült;
izraeli részről nyolc sérült. Ehud Barak kormányfő figyelmeztette a palesztin vezetőt,
hogy ha nem teremt rendet a maga portáján, elbúcsúzhat a héten felkínált Jeruzsálem
melletti településtől, Abu Disztől, amelyet többen a leendő palesztin állam fővárosának
szeretnének. A nagyobb nyomaték kedvéért az izraeli hadsereg felvonultatta tankjait,
mire a jó tanácsot megfogadva Arafat utasítást adott a tűzszünetre.

Négy év óta a mostani volt a térségben a legsúlyosabb incidens. A legutóbbi 1996
szeptemberében robbant ki, amikor Arafat azt állította, hogy "a Templom-hegy alatt épített
alagút miatt összeomlanak a szent mecsetek falai". Izraeli részről úgy vélik, hogy
mindkét eset durva megszegése az oslói megállapodásoknak, amelyben a palesztin fél vállalta,
hogy a vitás kérdéseket kizárólag békés úton rendezi, illetve elutasítja az erőszak
minden formáját. Vannak, akik hírszerzési forrásokra hivatkozva azt állítják, hogy
a megmozdulásokra maga Arafat adott parancsot. Ehud Barak ezt a véleményt úgy tompította,
hogy Arafat "csak" a zavargásokra adott utasítást, az éles lőszer bevetésére
azonban nem, később viszont kicsúszott a kezéből az ellenőrzés.



Egy orosz bevándorló a jeruzsálemi tüntetésen. Aggódnak a városért
    Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!