hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A CBN forradalmasította a médiapiacot
50 éve adásban

2013. 12. 13.
Több mint 50 évvel ezelőtt, 70 dollárral a zsebében, szakmai tapasztalat és képzés nélkül ugrott bele Pat Robertson a média világába. Az Egyesült Államok első keresztény televízióállomásának műsora, a 700-as klub mára nemzetközi adássá nőtte ki magát. A CBN mellett pedig olyan befolyásos intézmények fűződnek Pat Robertson nevéhez, mint az Operation Blessing segélyszervezet és a Regent Egyetem.

Szó szerint a semmiből építette fel a média­szolgálatát Pat Robertson, de a kezdetek meglehetősen döcögősen alakultak. Robertson 1959-ben költözött családjával Virginia államba, ahol 70 dollárból vásárolta meg a csődbe jutott portsmouth-i televízióállomást. Bár szakmai tapasztalattal vagy képesítéssel nem rendelkezett a televíziózásban, 1960 januárjában megalapította a CBN-t, amelynek a bankszámláján mindössze 3 dollár volt. Az első adásra egy évvel később, október 1-jén került sor a WYAH-TV csatornáján keresztül. 1963 őszén pedig egy olyan interaktív adást indított el, amellyel nem titkolt szándéka az volt, hogy havonta 7000 dollárt gyűjtsön össze, ennyire volt ugyanis szükség a következő évi költségvetéshez. Pat őszintén elmondta a nézőknek, hogy a CBN költségeinek fedezését 700 ember havi tízdolláros hozzájárulásával képzelték el, és a közönség imatámogatását kérte. A felhívással nagy előrelépést tettek affelé, hogy kiépítsék a televíziós szolgálat támogatottságát a nézők között. Anyagi téren viszont egy évvel később jött a fordulópont: ekkor került sor egy olyan próbaadásra, amely a későbbi 700-as klub előfutára lett.
A műsor hatásosnak bizonyult: megugrott az adományozók és az imatámogatásért betelefonálók száma. Robertson kiegészítette a közvetítést egy olyan interaktív fórummal, ahol telefonon imát, illetve szolgálatot lehetett igényelni. A műsort 700-as klubnak nevezte el, amit más televízióállomások is sugározni kezdtek. A Magyarországon is ismert 700-as klub rekordernek számít a sugárzás történetében: 1966 óta folyamatosan megy a műsor, amely bibliai nézőpontból igyekszik tálalni a világ eseményeit, erkölcsi, társadalmi kérdésekkel foglalkozik, és olyan emberek történetét mutatja be, akiknek az élete Isten beavatkozásának hatására változott meg.
A CBN napjainkra többfunkciós nonprofit szervezetté nőtte ki magát, amelynek műsorait legalább 210 országban, több mint 100 nyelven sugározzák. A 700-as klub mellett más „műfajokkal” is próbálkozott – az egyik legsikeresebb alkotása a bibliai történeteket feldolgozó Superbook rajzfilmsorozat volt, amelyet szintén ismerhetnek a magyar nézők. A sorozatot az utóbbi években modernizálták, az új Superbook magyarul hamarosan az ATV-n lesz látható.
A média mellett Robertson más területeket is fontosnak tartott: 1978-ban megalapította az Operation Blessing segélyszervezetet, amely a világ minden táján katasztrófa sújtotta térségekben végez karitatív tevékenységet. 1977-ben pedig a Regent Egyetemet hozta létre, ahol olyan vezetőket igyekeznek kiképezni, akik nemcsak a szakmájukban sikeresek, hanem keresztényként hatékonyan tudják befolyásolni a környezetüket. Az egyetem Virginia Beach-i kampuszán, illetve online oktatásban többek között teológiát, üzleti életet, jogot, valamint kommunikációt lehet tanulni. Az intézmény jelenleg több mint 5500 hallgatóval rendelkezik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!