hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kicsoda hasonló hozzá?
Betlehemben született a történelem hőse

2005. 12. 27.
A helyszínt ismerjük, az időpontot nem. Vannak, akik az ünnep nevét sem tartják – a politikai korrektség fóbiájára hivatkozva – a nyilvánosság előtt kiejthetőnek, és megrakott bevásárlókosarakkal igyekeznek fenntartani a tartalmától megfosztott napok hangulatát. Közben a történelmi események helyszínén az utóbbi években pogromokat szerveznek azok ellen, akik számára az eredeti főszereplő többet jelent, mint a városban jelenleg uralkodó mohamedán többség akarata. Pedig a történelem legismertebb és legnagyobb hatású személyisége Betlehemben látta meg a napvilágot, hogy az örökkévalóságból útnak indulva békét és jóakaratot hozzon az emberek közé. 

A Messiás már a megtestesülése előtt, az örökkévalóságban létezett. Amikor aztán elindult, hogy az elveszett embert megkeresse, első lépésként kiüresítette magát, mert nem tekintette isteni mivoltát zsákmánynak, hanem lemondott róla azért, hogy emberi formát, tehát hús-vér testet vegyen fel magára. Ezt nevezzük megtestesülésnek. 

Krisztusnak azért kellett bejönnie a világba, mert másképpen nem tudott volna az emberhez elközelíteni Isten jelenléte, élete, Isten természete. Valakinek azt le kellett hoznia a mennyből, mert az emberek elszakadtak az isteni jelenléttől, az Ő természetétől, igazságától, erejétől, hatalmától, Isten életétől. Mivel pedig ez az elszakadás az ember részéről olyan mérték? volt, hogy kibékíthetetlen ellentét jött létre saját állapota és Isten állapota között, így ezt a mély szakadékot emberi oldalról nem lehetett áthidalni. Ezért a másik oldalról kellett Istennek hidat vernie az emberi szív, sőt az egész emberi élet felé.

cikkeink:

Németh Sándor:
Isten útja az emberig


Kicsoda hasonló hozzá? - Ruff Tibor írása

Ünnepi hangulat: Berlin, London,
Róma, Párizs

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!