hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Karácsony Londonban

2005. 12. 27.
"Ezer fénytől csillogó kis ékszerdoboz" – jut eszébe az embernek, ha karácsony táján lenéz Londonra a Temze partján felállított óriáskerékről. Így év vége felé ugyanis nemcsak a százötven méter magas London Eye fénylik az éjszakában, de egész London ünneplőbe öltözik. Az utcákat fényárba borítják a színesebbnél színesebben csillogó fényfüzérek, páratlan látványt nyújt, ahogy a távolból kirajzolódnak London utcái és épületei: a Regent, az Oxford és a Bond Street, no és a Big Ben, a Parlament, csak hogy a legjellegzetesebbeket említsük. Persze ez nem véletlen, London mindig is szerette a ragyogást, hiszen már 1882-ben, alig három évvel azután, hogy Edison feltalálta a villanykörtét, megjelentek a város utcáin a karácsonyi égőfüzérek.

Érdemes azonban közelebbről is megnézni a várost, és belevegyülni a hömpölygő tömegbe, felejthetetlen élményben lesz részünk. Az év más hónapjaiban is igazán "magával ragadó" a vásárlók sokasága, ilyenkor viszont végképp nem érdemes megpróbálni az árral szemben úszni, semmi esély arra, hogy ez bárkinek is sikerülhetne. Ugyanis nemcsak a londoniak, de egész Angliából, sőt a világ minden tájáról özönlenek az emberek, hogy a világ talán egyik leghíresebb bevásárlóutcájában, az Oxford Streeten keressenek vásári portékát szeretteik számára. De ne lepődjünk meg, ha a tömeg sodrásában egyszer csak a karácsonyi képeslapokról visszaköszönő Regent Streeten találjuk magunkat, hiszen a Selfridge\'s, a Hamley\'s és a Liberty\'s üzletházak annyi vásárlót vonzanak ilyentájt, hogy a város vezetői már november ötödikétől, amikor a London Crier hagyományosan megnyitja a karácsonyi szezont, kénytelenek lezárni az utcát az autósforgalom elől, hogy az üzletházakból ki- és beözönlő emberrengetegnek biztosítsák a helyet. Ha ezek után is van bennünk még szufla, és hagyjuk, hogy továbbsodorjon a tömeg a város (talán nem véletlenül) legdrágább utcájába, nem fogjuk megbánni. A Bond Streeten ugyanis még a hóesést is garantálják számunkra a város vezetői, ha pedig a természet nem követné a tervezett programot, hát megkérik a város Holle anyóját, rázza meg jól a párnáját, hogy a rénszarvasnak legyen min húznia csilingelő szánját.

A Trafalgar Square-t se hagyjuk ki, még akkor se, ha odáig netán nem vinne a rénszarvasszán. A tér közepén minden évben egy hatalmas, gyönyörű, csak fehér égőkkel díszített fenyő világlik ki a város többi fénye közül. A fa nevezetessége, hogy azt minden évben Norvégiától kapja London, a norvég nép ezzel fejezi ki háláját még ma is azért, hogy Nagy-Britannia a második világháborúban a segítségükre sietett.

Újabb élményt jelent Londonban így karácsony táján az, hogy szinte minden utcasarkon éneklő emberekbe botlik az ember. A részben előre szervezett, részben ott a helyszínen szerveződő kórusok a népszerű karácsonyi daloktól kezdve Händel Messiásáig mindent elénekelnek a bámészkodó járókelők vagy akár csak a maguk szórakoztatására. De ha melegre vágyik az ember, a város megannyi kis és nagy színházában, koncerttermében és katedrálisában is számtalan műsor várja az érdeklődőket, a kifejezetten karácsonyi választék akkora, hogy az embernek az az érzése támad, jövő karácsonykor is vissza kell jönnie Londonba.

Ha pedig egy kicsit könnyedebb programra vágyunk, azt is megtalálhatjuk Londonban. Elég, ha ellátogatunk a Nagy Karácsonyi Pudingversenyre, ahol a százötven mulatságos öltözet? versenyző liszttel töltött lufik, habfecskendők és egyéb akadályok között szlalomozva egy tál karácsonyi pudinggal a kezében igyekszik a célvonal felé.

Ünnepi hangulat

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!