hetilap

Ide öröméneket énekelve megyek, amerikaiként, zsidó gyökerekkel, mesélem a magyar barátaimnak, hogy milyen nagyszerű, hogy egy olyan helyet találtam, ahol kipában szabadon dicsérhetem az Urat. De az első látogatás a csarnokban megérdemli a részletezést.

Ijesztő érzés ez olyan keresztények számára, akikről T. S. Eliot azt írta a J. Alfred Prufrock szerelme cím? művében, hogy az Úrvacsorát olyan csiszolt modorban és illedelmesen veszik, "mintha pirítóst fogyasztanának teával".

Amikor a Szellem másokat nyelveken szólásra indít, engem arra ösztönöz, hogy elmondjam, minek kellene lennie, és hogy egyszer mi lesz, ha majd a "lenne" helyét átveszi a "lesz". Ettől persze aligha lesz valaki próféta. A ti értéketek az, hogy egy mélységesen erős mozgalom vagytok, és méltók arra, hogy értékesnek tartsátok magatokat. Az erőteljes istentiszteletek egészségesek, állítom ezt New York államban végzett pszichológusként. 

Amikor azért támadnak titeket, mert értékes bennetek, hogy újak vagytok és mások, és ettől a többiek értéktelenebbnek tűnnek, akkor jusson eszetekbe a rabbi tanítása, és térjetek vissza azokhoz a gyökerekhez, melyekről az Írás beszél. Hagyjátok, hogy a támadó szavak üresen térjenek vissza, mint amikor Krisztus figyelmen kívül hagyta a kísértéseket. Támadásuk nem feltétlenül azt jelenti, hogy démonikusak – egyszerűen csak félnek. Számukra ez ugyanolyan szokatlan, és zavarba ejtő, mint amikor egy komoly ünnepélyességhez szokott moszlim hirtelen meghallja 8000 ember ujjongó örömét. 

Amikor először léptem a csarnokba, olyan nyílt jóságot láttam és éreztem, hogy úgy érzem, válaszolnom kell a Hit-mozgalmat ért néhány kritikára, melyeket új megtérőként hallottam.

Ha hátrányos helyzetűnek mondanak, gondoljatok a gyógyulásotok időszakára. Ha eltévelyedettnek hívnak, jusson eszetekbe a hétköznapjaitok minden öröme és a gyermekeitek nevetése. Ha agymosásról beszélnek, jusson eszetekbe, hogy szabad akaratból és nagylelkűen adtok az egyház boldogulására. Ha azt mondják, hogy betegek vagytok, idézzétek fel a szívetekben levő örömet. Ha azt mondják, szektások vagytok, jusson eszetekbe az Úrvacsora közvetlensége, ahogyan majd egy órán keresztül szívélyes légkörben osztjátok meg a pászkát és a bort új barátokkal. Ha ilyen-ellenesnek meg olyan-ellenesnek, vagy éppen családellenesnek hívnak, jusson eszetekbe az a magyar (történetesen szőke) férfi, aki az előttem levő sorban ült. Ő annak idején befogadta a magányos mongol nőt, és a szintén mongol kisfiát, viszonzásul pedig a nő sajátjának fogadta el a magyar férfi szőke kislányát. A sor, amelyben ültek, tele volt élettel – immár egy nagycsalád négy gyermekkel. A mongol kisfiú folyton azt kérdezte, hol lehet olyan kipát szerezni, mint az enyém, vagy az anyukáját kell-e inkább megkérnie, hogy varrjon egyet. Elmondtam neki, hogy olyan kipát, melyben immár szabadon dicsérem Krisztust, minden judaisztika boltban lehet vásárolni. A judaisztika szó nagyon érdekelte őt, mert furcsának és hosszúnak találta. Vajon az ő rövid haján megmaradna-e a kipa – töprengett. 

A kisfiú azt is megkérdezte, miért van rajtam a kipa. Nekünk két Jó Könyvünk van, mondtam, nem csak egy. És mindegyikben Jó Hír van. Így aztán, ha támadnak benneteket, jó dolgokra gondoljatok, ahogy a Szellem vezet benneteket. És ne vágjatok vissza. Jusson eszetekbe, hogy egy új évszázad küszöbén álltok, amikor a hitről, amely a legemberibb dolog, ki fog derülni, hogy az Istenhez vezető legfontosabb út. Minden népben és minden emberben megvan a hitre való képesség, amely egy alapvető isteni adomány, hasonlóan a nyelvhez. Nincs szükség visszavágásra. A Szellem továbbra is köszöni szépen, jól lesz.

Inkább úgy tartom bölcsnek – ha a Cornell Orvosi Egyetem diplomásaként szólhatok –, ha érdeklődést mutattok a támadást intéző személyek felé. Ez alatt persze nem leereszkedő együttérzést értek. Ha ők vallásosak, az hatalmas áldás az életükre! Némelyikük talán annyira szerencsés, hogy a családjukkal együtt járnak templomba. Még akkor is szerencsések, ha csak teljesen formális imákat mondanak el. Ti jól tudjátok, hogy ha kérik, akkor Krisztus csatlakozik hozzájuk. Ha csak formulák segítségével imádkoznak és túl gátlásosak ahhoz, hogy őszintén a szívük vágyát fogalmazzák meg, vagy szívből hálát adjanak, Krisztus akkor is csatlakozik hozzájuk, ha kérik.

Hasonlóan a mongol kisfiúhoz, akit befogadtak, az amerikai mostohaszüleim nekem is áldást jelentettek gyermekkoromban. Zsidók voltak, de a szüleim iránti tiszteletből templomba járattak. Mélyen megérintett, és nagy örömmel hallottam Németh Sándortól, hogy valaki egyszer kipa nélküli rabbinak jellemezte. Nagy erőt ad nekünk, hogy a Krisztus Jó Híre két szent könyvből jön, nem csak egyből. Hogy a szellemi bölcsességünk ötezer évre nyúlik vissza. És hogy egy épületen belül kimutathatom a szeretetemet szüleim felé, és azért, mert szerették a saját gyermekeiket, azért mert szerették az emberiséget, hiszen életmentők voltak. Anyám zsidó volt, apám keresztény. Az életüket kockáztatták, hogy megmentsék a gyermekeiket, és életüket kockáztatták sokszor, hogy magyarokat mentsenek meg, előbb zsidókat a háború idején, majd magyarokat a forradalom idején. Akiknek a zsidók nem zsidók és a magyarok nem magyarok voltak, hanem olyan emberek, akik nagy szükségben voltak.

Kitörő örömre okot adó Jó hír, hogy egy hiten belül visszanyertem mindkettőjüket. Téved, aki azt mondja, hogy ez egy új, emberek által kitalált vallás. Az ilyen ember nem tudja, mi a hit, és hogy mi van az emberi szív mélyén. Nyilvánvaló, hogy rokonok vagyunk. Együtt szabadultunk fel a zsarnok hatalma alól, a rabszolgaságból, a lélekharangtól, amiről Illyés írt olyan világosan. Rokonai vagyunk a gyapotföldek fekete rabszolgáinak, akik elindították a karizmatikus mozgalmat a dalaikkal, melyeknek gyökerei az elveszített Afrikában voltak. Ebből lett a gospel dicsősége, amely uraik fölé emelte őket az öröm által. "Szemünket a mennyei jutalomra emeljük, Urunk" – énekelték. Megelevenítette és felemelte őket a Szerelmesbe vetett hitük a Zsarnokság alól az ő Egyiptomukban, és életben maradtak. Jutalmuk a szabadság lett, akárcsak több ezer Mózesnek és kortársainak.

(A szerző pszichológus, író és publicista. Önéletrajzi ihletés? írása a Hetek 2004. május 13-i számában jelent meg.)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek