Idén áprilisban megjelent Az értelem ereje című új könyvében a New Yorkban élő olasz újságíró-riporter, Oriana Fallaci keményen kritizálja a szerinte áldemokratikus európai intézményeket, különösen az ENSZ-t és annak különböző szervezeteit, amelyeket a szabadság eltipróinak nevez. De kritizálja azt a képmutatást is, amely orwelli módon egyenlőkre és még egyenlőbbekre osztja a kisebbségeket és magát a többséget is. Megállapítása keserű és dühös: vannak, akiknek jár a szólásszabadság, vannak, akiknek nem. Vannak, akiknek kijár a tisztelet, akiknek tekintettel vannak történelmi-kulturális érzékenységükre és vannak, akiknek nem. Arról lehet vitatkozni, hogy Fallaci megállapításai helytállóak-e, de hogy ezek a kétségek sokakban megfogalmazódtak, és nem mindig alaptalanul, s hogy az alább ismertetett esetekben több visszásságot is tapasztalhatunk, az tagadhatatlan. Mert ezek az esetek gyakran megkérdőjelezik az európai alapértékeket, az alkotmányosságot, és mindezt anélkül, hogy bármiféle valós vita indulhatna a multikulturalizmusról, az integrációról. De Fallaci talán leglesújtóbb véleménye – amint arról már előző, szintén nagy vihart kavart könyvében, a Harag és büszkeségben is írt – az, hogy ennek oka nemcsak a képmutatás, hanem a félelem is. Részletek Az értelem ereje című könyvből: