Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az iskolaavatón Fotó: Hetek
A Huszár Gál Iskola nemcsak azért kivételes, mert egy csökkenő létszámú társadalomban jött létre, ahol iskolabezárásokról egyre gyakrabban hallhatunk, hanem azért is, mert – egyházi iskoláról lévén szó – önkéntes adományokból született, egy fillér állami támogatás nélkül. Az iskola ezáltal kiváló példát szolgáltat arra, hogyan lehetséges
megvalósítani az önfenntartó egyházmodellt. "Az ilyen jelentős mérték? áldozathoz természetesen nem kevés hit szükséges az intézményt fenntartók és az adakozók részéről egyaránt" – hangsúlyozta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is, aki szintén jelen volt az új iskolaépület átadásánál. Beszédében üdvözölte azt a kezdeményezést, amit az iskolaalapítás jelent: a politikai-gazdasági nehézségek ellenére ugyanis az építő, az újra törő, nemes emberi erőfeszítést képviseli, mindezek mellett pedig Debrecen városának történelmi hagyományaiba is illeszkedik a protestáns szellemiség? oktatási intézmény életre hívásával. Kiemelte továbbá azt is, hogy az iskolaalapítás folyamatát nagyban elősegítette az olyan politikusi magatartás, amely – ha jelentős mértékben előmozdítani nem is képes – de élni hagyja és támogatja az effajta kezdeményezéseket. Az iskolaavató ünnepség legvégén a polgármester kezdeményezésére az ifjú növendékek is kaphattak egy-egy részt a nemzeti szín? szalagból, amely majd az eljövendő generációkat is emlékeztetheti arra, hogy az iskola egy közös, nem mindennapi erőfeszítés gyümölcse.
Általános iskola Pécsett is