hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Alaposan keresztbe tenne Magyarországnak Biden a globális adóötletével

Az amerikai elnökválasztási kampány hajrájában többször volt téma az adócsomagok kérdése. Az április eleje óta bejelentett és kiszivárogtatott kormányzati tervek viszont messze túlmutatnak azon, hogy „csak” visszaállítsanak mindent, amit Trump bevezetett, és lehet, hogy még nagyobb cégvándorlást okoznak majd, mint Obama idejében.

Belföld

Ferencváros kontra Kína: kell-e Budapestre kínai egyetem?

Titkosított tervek, kiszivárgott dokumentum, kínai gigahitel, Diákváros, ellenzéki tiltakozás, helyi népszavazás. Rendkívüli ellen­állásba ütközött, hogy egy hete megjelent a Magyar Közlönyben: a sanghaji Fudan Egyetem Buda­pesten épít campust.

Kapunyitási pánik: tőlünk függ, mekkora kockázatokkal jár a korlátozások feloldása

A fokozatos, de határozott magyarországi újranyitás nem jelenti azt, hogy vége van a Covid-járványnak. Szakemberek és nemzetközi példák sora figyelmeztet bennünket, hogy  felelősen éljünk az elért  szabadsággal.

Kedves Olvasó!

Az elmúlt bő egy év kétség nélkül bizonyította, hogy az ember közösségi lény, szüksége van társaságra – nekünk, magyaroknak meg különösképpen asztaltársaságra.

Hit és értékek

Miért tűnik „őrültségnek” a Szent Szellem megnyilvánulása?

Az elmúlt hetekben ismét kissé felborzolta a kedélyeket hazánkban a nyelveken szólás médianyilvánosságot kapott jelensége. A Szent Szellem megnyilvánulásait már kétezer éve is megütközés, kritika és gúny kísérte.

Napóleon és a zsidókérdés: a cionizmus úttőrője vagy a judaizmus ellensége volt?

Bonaparte Napóleon zsidókhoz való viszonya számos rejtélyt és kérdést tartogat az utókor számára. Egyszerre volt számukra felszabadító, de egyben erőszakos asszimiláló is. A zsidó emancipáció élharcosa, aki egyben a precionizmus egyik alakjának is tekinthető. Bukása után megtorpant Európában az egyenjogúsítás folyamata, ugyanakkor kultusza megerősödött a zsidók körében is.

200 éve börtönszigeten halt meg a forradalom császára

1821. május 5-én, több mint 8000 kilométerre Párizstól, egy óceáni börtönszigeten elhunyt Bonaparte Napóleon, akinek lábai előtt alig tíz évvel korábban egész Európa hevert. 

HÁTTÉR

Távol a világ zajától – beszélgetés Miklósa Erika operaénekessel

Bár opera­énekesnőként a világcsúcsra jutott és nagyon mozgalmas életet él, az elmúlt évben jól viselte a kényszerpihenőt. Azt, hogy végre sokat lehetett a családjával és volt ideje átgondolni a dolgait – minél távolabb a világ és a Facebook zajától. Miklósa Erikával beszélgettünk.

„De miért történt ez velem?” – hogyan lehet feldolgozni a Covid-traumát

A gyász feldolgozása legtöbbször nem megy tudatos „munka” nélkül. A Covid-halálozások azonban az átlagosnál is nagyobb terhet rónak a hozzátartozókra, akik hirtelen szembesülnek a betegség kegyetlenségével, a legtöbbször nem tudnak elbúcsúzni szeretteiktől, sok esetben pedig a bűntudat is gyötri őket.

KÁVÉSZÜNET

„Ausztria idén sláger lesz” – hogyan nyaraljunk okosan

Megugrott az utazási kedvünk a lazító bejelentések hatására. De miként álljunk neki a nyaralás tervezésének? Hol, milyen körülmények között és mennyiért tölthetjük el legbiztonságosabban a már annyira vágyott pihenésünket?

Belehallgatna Zuckerberg telefonbeszélgetéseibe?

Elon Musk, Oprah Winfrey, Mark Zuckerberg – ki ne szeretne kötetlenül beszédbe elegyedni velük, vagy meghallgatni, miről beszélgetnek a barátaikkal? Ezt és még többet kínál a feltörekvő Clubhouse közösségi média app, ami ötvözi a tradicionális rádió és a podcast világát a konferenciák interaktív előadásaival.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!