hetilap

Hetek hetilap vásárlás
India lesz az új Kína?
Ázsiai versenyfutás a befektetőkért
India lesz az új Kína?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 06. 08.
A világjárvány időszaka még inkább megerősítette a tényt, hogy a nyugati világ erősen ki van szolgáltatva a kínai gyártósoroknak. Ugyanakkor felerősödött a konkurenciaharc is: több ország szeretne Kína helyére lépni, köztük a legnagyobb ambíciói Indiának vannak – kérdés, hogy a világ második legnépesebb országa rendelkezik-e a megfelelő adottságokkal.

Nitin Gadkari, India szállítmányozási minisztere a járványhelyzettel kapcsolatban így fogalmazott: „Burkolt áldás” – arra utalva, hogy a karantén miatti leállás tovább gyengítette Kína pozícióját a nemzetközi befektetési piacon, helyzetbe hozva az olyan „trónkövetelőket”, mint India. A trend a koronavírustól függetlenül is kitapintható volt: a kínai munkaerő ugyanis a fogyasztói társadalom fejlődésével egyenes arányban egyre többe kerül. Ez persze önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy az alternatív megoldásokat kereső nagyvállalatok automatikusan más országokba csoportosítsák át meglévő gyártókapacitásaikat, már csak azért sem – hívják fel a figyelmet mérv­adó gazdasági lapok elemzői –, mert nem csak az olcsó munkaerő határozza meg egy

ország versenyképességét. Az indiai kormány is érzékeli, hogy ez kevés lehet, ezért a koronavírus-járvány kitörése óta egyre aktívabban igyekeznek sugallni a befektetők felé: hajlandók lépéseket tenni annak érdekében, hogy Kína helyett Indiát válasszák. Ez azonban igazi konkrétumok nélkül egyelőre nem elég.

A járvány meggyorsítja a döntést, hogy felszámolják a Kínától való függést. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!