hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hindu kegyetlenkedés a keresztényekkel szemben
Nem a tolerancia vallása
Hindu kegyetlenkedés a keresztényekkel szemben

Fotó: AP / Ajit Solanki

2020. 07. 02.
Indiában a kormányprogram része a hindu vallás univerzálissá tétele az egész országban. Ez azonban közvetlen életveszélyt jelenthet az ott élő keresztények számára, akiket már a hatóságok sem védenek meg az üldözéstől.

"Soha ne adjátok fel a hiteteket Jézusban” – ezek voltak a 27 éves Indiai Kande Mudu utolsó szavai feleségéhez, mielőtt hindu fegyveresek otthonukban rájuk törtek, és elvágták a fiatal családfő torkát. A június első napjaiban történt kegyetlen támadásról a vallásüldözés ellen küzdő, Christian Solidarity Wordwide nevű, ügyvédekből álló szervezet számolt be. E szerint a négy évvel ezelőtt áttért Mudu családja volt az egyetlen keresztény az ország észak-keleti részén fekvő Khunti nevű faluban. A feleség és két félárván maradt kislánya kénytelen volt elmenekülni a faluból, ugyanis a támadás után senki sem fogadta be őket, és nem kaptak semmilyen segítséget. Az ügyben ugyan nyomozás indult, ám egyelőre nincs gyanúsított.

A fenti eset egyáltalán nem egyedi Indiában, ahol a nyugaton a tolerancia és az erőszakmentesség vallásaként számon tartott hinduizmus a bevett vallás. A jogvédő szervezetek vaskos jelentéseket publikáltak az utóbbi három évben arról, hogy Narendra Modi és a Bharatija Dzsanata (BJP) párt uralomra kerülése óta India hatalmas léptekkel halad a dobogós helyek felé a keresztények számára legveszélyesebb országok listáján. A keresztényüldözést monitorozó
Open Doors adatai alapján India 2020-ban már a top 10-ben szerepel, miközben 2017-ben még csak a 15. helyen állt, Modi hatalomra kerülése előtt pedig az első harmincban sem volt az ország. 2018-ban hivatalosan 12 ezer keresztényt ért támadás a hite miatt Indiában, ám ezek csak azok az esetek, amelyek eljutnak a feljelentésig. Márpedig nem igazán éri meg bevonni a hatóságokat, ha valakit a hite miatt ér atrocitás: Adaiyalachery városban egy keresztény pásztort egy héttel azután találtak a háza tetőgerendájára felakasztva, hogy panaszt tett a helyi rendőrségen. Miután a kormánypárt nem tesz lépéseket a keresztény kisebbség védelme érdekében, így a hindu radikálisok joggal gondolják, hogy bármit megtehetnek, úgysem éri őket retorzió.

Az Open Doors adatai alapján a keresztény templomokat ért támadások száma is megháromszorozódott 2018 óta. Ennek ellenére a keresztény gyülekezetek létszáma folyamatosan növekszik, ami arra utal, hogy a bibliai szolgálatra óriási igény van az Indiai társadalomban. Pontosan ez az, ami a leginkább kiváltja a hindu radikálisok haragját, ugyanis a kereszténység egyre erősebben van jelen az országban, jelenleg mintegy 65 millió keresztény él Indiában. A hindu kasztrendszer legkilátástalanabb helyzetben levő csoportja, az úgynevezett „érinthetetlenek” (dalitok) számára a kereszténység reménységet és kiutat jelent, így ezek az emberek tömegekben térnek át a keresztény hitre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!