hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így kommunikálnak a terroristák

2013. 11. 28.
Terrorista csoportok évek óta egyre inkább és egyre nagyobb mértékben használják ki az internet nyújtotta lehetőségeket. A Washington Postban a CIA korábbi igazgatója, Michael Hayden a következőket állította: „a Gmail világszerte a terroristák leginkább előnyben részesített internetes szolgáltatója”. 2006-ban a brit rendőrség a whitechapeli erőszaktevőnek nevezett Abdul Makim Khalisadarnál – aki egy kelet-londoni mecsetben rendszeresen prédikált – talált számtalan, gyermekeket ábrázoló pornográf felvételt. A The Times szerint ezek a képek jóval „mélyebb tartalommal bírtak” – a szteganográfia lényege leegyszerűsítve ugyanis éppen ez: bizonyos formátumú képekben kódolt üzenetek elrejtése.

Napjaink legismertebb terrorszervezete, az al-Kaida is jelen van a világhálón. Egykori vezetőjük, Oszama bin Laden után ugyanakkor éppen azért tartott nagyon sokáig a hajsza, mert ő igyekezett minél kevesebb „digitális lábnyomot” hagyni maga után, inkább az üzenetek személyes továbbításában bízott. A terrorszervezetek vonatkozásában a nagy változást 2001. szeptember 11-e és az afganisztáni háború hozták meg. Kiképzőtáboraikat ugyanis felszámolták, és kénytelenek voltak a munkát a virtuális térben folytatni. Ennek érdekében az oktatási anyagaikat közzétették a világhálón, így tudták folytatni tevékenységüket.

Az ikertornyok elleni merénylet után az al-Kaida vezetősége pakisztáni rejtekhelyeikről néhány videót küldött az al-Dzsazira tévéadónak. A csatorna csak rövid részleteket tett közzé belőlük, azokat is erősen megszerkesztették, ami felbosszantotta a terroristákat, így saját maguk tették ki a felvételeket az internetre. Azóta az al-Kaida, a tálibok és a szomáliai al-Shabab saját médiával rendelkezik, amelyek hűen közvetítik üzeneteiket, sokszor nagyon professzionális minőségben dolgozva. A jemeni Inspire magazin is hozzájuk köthető. Egy elhíresült számukban az amerikai önkénteseiknek üzentek a Hogyan építs bombát anyád konyhájában? című cikkel. Az Inspire-t többször idézték is dzsihádista támadásokkal összefüggésben, a brit rendőrség pedig bejelentette, hogy bárkit, aki ezt a magazint letölti, letartóztatnak és elítélnek.

Yassin Musharbash terrorizmusszakértő, a Spiegel online szerkesztője szerint körülbelül fél tucat oldal van, ami közvetlenül az al-Kaidához köthető, valamint több fórum, ahol merénylőkkel is fel lehet venni a kapcsolatot. Véleménye szerint mindez komoly veszélyekkel jár, mert több terrorcselekményt elkövetőről kiderült, hogy hónapokon keresztül ilyen oldalakat olvastak, videókat néztek, és ezen keresztül radikalizálódtak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!