hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lábápolás Sarkalatos pontjaink

2011. 07. 01.
Testünk leginkább igénybe vett, de figyelmünket olykor elkerül része a lábfejünk. Míg télen zárt cipben tartjuk, nyáron elengedhetetlenül közszemlére kerül a nyitott cipben vagy szandálban kitárulkozva. Testünk legalsóbb része ugyanolyan ápolást és karbantartást kíván, mint az arcunk, amivel személyes találkozáskor elször szembesül környezetünk.

Nézzük meg közelebbről, min is járunk! Bőrünk legvastagabb része a talpon található, háromszor vastagabb, mint a tenyerünk, tizenötször vastagabb az arc érzékenyebb bőrénél, de egyben a legzsírtalanabb részünk is. A Dr. Scholl cipőmárka készítői szerint egy ember élete során 115 000 mérföldet tesz meg, azaz ötször körbejárja a Földet. Napi szintre lebontva átlagosan 8-10 ezret lépünk virgácsainkkal. Lábunk 7200 idegvégződésben gazdag, ezért sokkal érzékenyebb és fogékonyabb az érintésre, mint a kezünk. Cipőnk belsejében napi 16 órát is tölthet lábfejünk bezárva. Tehát ez a nagy strapának kitett testrészünk megérdemli, hogy gondosan ápoljuk és törődjünk vele.
Amíg a mezítlábas őslakosoknál ismeretlen fogalom a lábprobléma, addig a civilizált ember számára – aki lábát a divat diktálta kényelmetlen, magas, szűk cipőkbe zárja – minden­napi valóság a bőrkeményedés, láb-­izzadás, elfáradt, megdagadt, kipirult lábak. Ha nem ápoljuk lábunkat, megjelenhet a tyúkszem, a kalapácsujj, a különböző bőr- és körömgomba-fertőzések.
Az emberek nagy része azt gondolja, hogy ezek csupán esztétikai problémák, miközben mindez higiéniai okokra vezethető vissza. Ennek elkerülése végett otthoni napi rendszerességgel, egy kis életmód-változtatással sokat tehetünk lábunk egészségéért, frissességéért és kényelméért.
Kezdjük a szokásoknál! Napi félórás séta erősíti és nyújtja az izmokat, élénkíti a vérkeringést. Kardiológusok szerint ezt a sétaidőt naponta megduplázva elkerülhető a szív- és érrendszeri betegségek végső beavatkozása, a szívműtét is.
Használjunk bőrcipőt és pamutzoknit szintetikus lábbelik helyett! Cipőnkbe szórjunk hintőport vagy szódabikarbónát, amely felszívja a nedvességet. Ha lehet, a munkahelyünkön is váltsunk cipőt, és ne hordjuk ugyanazt a lábbelit egész héten! Otthonunkban minél többet járjunk mezítláb! Minden fürdés után töröljük ki szárazra a lábujjak közötti részt papírtörlővel, vagy szárítsuk ki teljesen hajszárítóval, ezzel megakadályozva a bőrgombák kialakulását.
Bátran kényeztessük lábunkat naponta hidratáló krémekkel, ami megelőzi a lábszag kialakulását. Radírozzuk le lábunkról az elhalt hámsejteket, a testradír házilag is elkészíthető: kristálycukor és olívaolaj összekeverésével. Vegyünk igénybe talpmasszázst, mely nemcsak kellemes, de a stresszoldásban is segít. Ha a feszültség oldódik, megszűnik az izmok összerándulása, a szervezet sokkal szabályosabban és hatékonyabban kezd működni. (A masszázs előtt azonban érdemes érdeklődni, hogy nem foglalkozik-e a masszőr ezotériával. Sajnos sok kellemetlen tapasztalat származott abból, hogy a kezelés végén tudta meg a páciens, hogy milyen – nem kért – plusz szolgáltatást kapott masszázs közben.)
Hetente készíthetünk aromaterápiás lábfürdőt (rozmaring-, levendula- vagy grapefruitolajcsepp hozzáadásával), a bőrkeményedést távolítsuk el sarokreszelővel és habkővel! Végül végezzünk lábgyakorlatokat: lábujjainkkal vegyünk fel egy ceruzát vagy zsebkendőt, mozgassuk lábfejünket, és lábgörgőn masszírozzuk talpunkat!
Amennyiben házilag nem bírunk a bőrkeményedéssel, keressünk fel egy pedikűröst, aki rendbe teszi futóművünket. Nyári időszakban 3-4 hetente is érdemes pedikűröztetni. Különleges élmény vár azokra, akik bevállalják a halpedikűrt, ahol a vendégek lábát halak „kezelik”. Pontosabban a lábak bekerülnek egy kishalaktól hemzsegő medencébe, ahol máris hozzálátnak a természetes pedikűrhöz az „úszó bőrgyógyászok”. Ezek a doktorhalak a Közel-Kelet édesvizeiben őshonosak, törökfürdők nyitott medencéiben élnek, hivatalosan piros szívogató márnának nevezik őket (latin nevük Garra rufa). Nincsenek fogaik, nem harapnak, hanem a megvastagodott „bajuszukkal” végeznek mikromasszázst a bőrön, illetve dörgölik le a megvastagodott hámréteget, amivel táplálkoznak is egyben. Az uszonyosok alaposan megtisztítják a bőrt, felgyorsítják a vérkeringést, feloldják a görcsös izomcsomókat, és bőrbetegségek (ekcéma, pikkelysömör) gyógyítására is hatékonyan alkalmazhatóak. Csak a beteg és elhalt réteget csipegetik le, szabadon hagyva az egészséges bőrfelületet. Az egy- vagy másfél órás dörgölőzés után puha, finom tapintású lábakat kapunk vissza a halszépészettől. A hazai turizmust tekintve becslések szerint a halpedikűr és -masszázs óriási vendégcsalogató programmá válhatna a termálvízben gazdag helyeken. Unatkozni sem kell közben, a hazai szalonok általában kétszemélyes medencéket tartanak fenn, ahová az ember egy jóbaráttal, barátnővel érkezik, akivel a kezelés alatt egy jó beszélgetést is folytathat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!