Mikor a múlt hónap végén több gyermeket halálra késeltek egy Taylor Swift-témájú táncórán az Egyesült Királyságban, a brit politikusok és a média azonnal mindent megtett, hogy felmentse magát a felelősség alól. Kijelentették, hogy az évtizedek óta tartó korlátlan tömeges migráció nem lehetett az oka annak, hogy három fiatal lány meghalt, és még többen súlyosan megsérültek.
Az a tény, hogy az állítólagos gyilkos Nagy-Britanniában született ruandai szülők gyermekeként, akik valahogyan Nagy-Britanniába kerültek, a kormány szerint teljesen irreleváns, és csak „szélsőjobboldali szélsőségesek” állítanak mást. A brit politikusok azzal fenyegetőztek, hogy letartóztatják ezeket a „szélsőjobboldali szélsőségeseket” „gyűlöletbeszéd” és „félretájékoztatás” miatt. Miközben országszerte tüntetések és zavargások törtek ki, a kormány megígérte, hogy megbüntet mindenkit, aki azt sugallja, hogy a nyitott határok talán rossz ötlet lehet.
Az angol ügyészség vezetője, Stephen Parkinson közelmúltban tett nyilatkozata arra utal, hogy ha a britek bármit is retweetelnek, ami „sérti” az illegálisan az országukban élő külföldi állampolgárokat, akkor a törvény teljes erejével fognak fellépni ellenük. Az angliai és walesi ügyészség igazgatója arra figyelmeztet, hogy a zavargásokról készült online anyagok megosztása bűncselekménynek minősülhet. „Vannak elkötelezett rendőreink, akik átfésülik a közösségi médiát, hogy ilyen anyagokat keressenek, majd letartóztatásokat foganatosítanak” – jelentette ki a Sky Newson. A brit ügyészség figyelmeztetést is közzétett az X közösségimédia-platformon, amelyben arra figyelmeztette a polgárokat, hogy „Gondolkodj, mielőtt posztolsz!”.