Ismét a világ figyelmébe kerültek az iráni nukleáris fejlesztések annak kapcsán, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentése szerint a perzsa állam a natanzi atomlétesítményben megkezdte az urándúsítást az IR-2m típusú, új generációs centrifugával, ezzel megsértve a nagyhatalmakkal megkötött, 2015-ös atomalkut. Az ehhez hasonló kísérletek a közelmúltban felgyorsultak, mi több, a számuk is megnövekedett, és ezzel egyidejűleg a dúsításhoz szükséges berendezések számát is növelték. A teheráni vezetés a korábbi, ilyen jellegű esetekhez hasonlóan tagadta, hogy fegyverkezésre szánná az említett kísérletek eredményeit. A hivatalos közlemények szerint civil felhasználásra, elektromos energia és orvosi izotópok előállítására használnák.
Egyes megközelítések az atomprogramot a hadászati kockázattól elválasztva, külpolitikai eszközként látják Irán kezében, melyet bizonyos szempontból diplomáciai nyomásgyakorlásra alkalmaznak az újonnan hivatalba lépett amerikai vezetéssel szemben. Jelenleg Teherán legfőbb célja a Trump-adminisztráció által érvénybe léptetett 2018-as szankciók feloldása, mely súlyos gazdasági visszaesést produkált. A szankciók elsősorban az ország elsődleges exportcikkét, a kőolajat érintették, mely az állambevételek 80 százalékát teszi ki. Érthető tehát, hogy erős alkupozíciót próbálnak kialakítani az új washingtoni vezetéssel szemben. Amerikai oldalról Joe Biden már korábban utalást tett arra, hogy hajlandó Iránnal egy asztalhoz ülni, viszont hangsúlyozta: tisztában van a tárgyalások körül várható nehézségekkel.
Az atomalku esetleges újratárgyalása, valamint Amerika Iránnal szembeni közeledése egy új, a közel-keleti regionális politika, valamint egyfajta kötéltánchoz hasonló amerikai diplomácia kialakulásához vezetne, mely elsősorban az Egyesült Államok két, jelenleg legfontosabb regionális szövetségesét érintené a legérzékenyebben.