Habár ezeknek megvan a maguk haszna és célja, mégis érdemes óvatosan kezelni az Úrral kapcsolatos kulturális termékeket, mert ezek csak a történelmi Jézust képesek ábrázolni, és azt is csak korlátozottan és hiányosan. Ahogyan a Heteknek adott ünnepi interjújában Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze fogalmaz: általában egy merev, múltba ragadt és passzív képet közvetítenek Jézus Krisztusról, holott a húsvét profetikus üzenetének éppen az a lényege, hogy a Messiás nemcsak meghalt a mi bűneinkért, hanem fel is támadott.
Sőt, győztes hadvezérként írja le őt Pál apostol, aki a Dicsőség Uraként és a királyok Királyaként foglal helyet az Atya jobbján, fenn a mennyben.
És ott sem vonult nyugállományba, hanem ma is aktívan befolyásolja a világ eseményeit, és – Németh Sándor úgy véli – a jövőben még határozottabban be is fog avatkozni a történelembe, hogy betöltse a küldetését, vagyis azt, hogy az Egyházát dicsőségébe emelje, Izraelt és a nemzeteket pedig Isten uralmába vezesse.
Miközben tehát megemlékezünk a Megváltó megismételhetetlen és örök érvényű engesztelő áldozatáról, érdemes elolvasni azokat a Jézus Krisztusról szóló bibliai próféciákat is, amelyek egy része talán éppen a szemünk láttára fog a közeljövőben beteljesedni.
Minden kedves Olvasónknak kellemes húsvéti ünnepet kívánunk!