A zsidók a Páska ünnepén arra a történelmi eseményre emlékeznek, amikor Izrael Istene hatalmas karja, csodái és persze Mózes által kihozta népét, a több mint 400 éves egyiptomi fogságból. Vagyis e több mint 3500 éves – Isten bibliai parancsa szerint zajló – ünnep fő tartalma a megváltás és szabadulás. Ez a – sorrendben első – zsidó ünnep olyannyira az örömről szól, hogy ilyenkor például Izraelben nem mondanak sem bűnbánati imát, sem gyászbeszédet. A Páska szó a héber pészách szóból származik, ami elkerülést jelent, ugyanis a kivonulás éjszakáján a fő kérdés az volt, hogyan kerüli el az elsőszülötteket a pusztító és öldöklő.
A vonakodó fáraó ellenállása, keménysége miatt Isten tíz csapást mért az országára, hogy engedje szabadon a népét. A kataklizma egyúttal
az egyiptomi istenek feletti ítéletgyakorlás is volt, amely által bebizonyosodott, hogy azok nem igazi istenek, illetve van náluk nagyobb Isten.
A tizedik, végső csapás az elsőszülöttek halála volt: minden elsőszülött a baromtól a szolgákon át a fáraó elsőszülötjéig meghalt. De ezt megelőzően Isten adott egy útmutatást Izrael népének: egy fiatal (egyéves), hím, ép bárányt kellett házanként levágni, és annak vérét felkenni a ház ajtófélfáira.