A gyarmatosítók mérhetetlen szenvedéseket, a keresztény misszionáriusok vigaszt és reményt hoztak Afrika mélyére.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
A 20. század fordulója felé közeledve nem csökkent a kereslet a kongói elefántcsont iránt, azonban a felfújható gumikerék felfedezésével, valamint a különféle tömlők és szigetelőanyagok növekvő szükségletével a gumiipar rohamos fejlődésnek indult. A legnagyobb üzletág a nyersgumi-kitermelés lett Kongóban.
A Latin-Amerikában és Ázsiában telepített gumiültetvények aggasztották Lipótot, bár ott a fák sok gondozást igényeltek, és csak több év múlva értek be a csapoláshoz. Kongóban az első időkben nem fa, hanem egy vadon termő kúszónövény adta a gumit, gyors profitot biztosítva, mert nem kellett megművelni. A szállítási költségen kívül nem igényelt befektetést a termelés; csak csapolómunkásokra volt szükség, minél többre. Sürgetett az idő. Lipót tudta: amikor a konkurens ültetvények teremni fognak, leszorítják majd az árakat.
A bennszülötteket most nem lehetett láncra verve dolgoztatni, mint a teherhordásnál. Ezt a munkát a dzsungelben szétszóródva kellett végezni, a talaj fölött különböző szinteken. Leginkább az a módszer vált be, hogy a falvak élelmiszer-tartalékát lefoglalták, az asszonyokat, gyerekeket, időseket vagy magukat a főnököket pedig túszul ejtették, akiket a törzsbeli férfiak a megszabott kvótának megfelelő nyersgumi beszolgáltatásával „visszavásárolhattak”.
2022.08.19. (XXVI/33)
