Tinédzserkorára egy kegyetlen New York-i banda élén találta magát. Hogy vezetett ide az út?
– Egy ilyen állapotra nem egyik napról a másikra jut az ember. Kell egy hatás, ami ezt kiváltja – nálam ez a család volt. Olyan otthonban nőttem fel, melyet átjárt a boszorkányság atmoszférája: édesanyám gyakorló boszorkány volt, édesapám pedig egy sátánista pap. Már gyerekkoromban nagyon sok manifesztációját láttam a gonosznak. Kisgyerekként az emberi elme nem igazán érti, mi történik körülötte, de ahogy láttam magam körül a gonosz dolgokat, elkezdtem felfogni, hogy átok alá kerültem, méghozzá igen súlyos módon. A családban tizenkilencen voltunk testvérek: tizennyolc fiú és egy lány – szegény lány! Valamilyen megmagyarázhatatlan módon a tizenkilenc gyerek közül anyám engem szemelt ki magának, és ez megváltoztatta az életem folyását. Fizikailag és mentálisan is bántalmazott. Azóta is felteszem magamnak a kérdést: miért pont engem választott? Egy olyan sötét oldala volt ez az életemnek, amit egész fiatalkoromban magammal hordoztam. A fizikai bántalmazás annyira nem is viselt meg, de a szavai… Egyszer például azt mondta nekem, hogy a sátán fia vagyok. Az elmém pedig elkezdte magába szívni ezeket a csúnya mondatokat. Amikor kijelentette, hogy elátkozta a napot, amelyen megszülettem – na, azzal teljesen megölt engem.