hetilap

EZT A CIKKET MOST INGYENESEN ELOLVASHATJA. A rendkívüli helyzetre és a húsvét ünnepére tekintettel a Hetek ingyenesen elérhetővé teszi friss hetilap tartalmait. További cikkeink ide kattintva érhetőek el. Áldott ünnepet kívánunk! 

Akár szimbolikus is lehet a fordulat, amit Izraelben az idei pészach hozott. Míg tavaly szinte néptelen volt a Nyugati fal, csak a közösségi imádkozás minimális létszámát jelentő 10 fő számára engedélyezték a részvételt, idén újra ezrek vonulhattak a történelmi helyszínre a jeruzsálemi Óvárosba. A kommentátorok megjegyzik, hogy ilyen ünnepi tömeges imádkozásra utoljára 2019 őszén került sor az izraeli fővárosban. Bár most is érvényben vannak még korlátozások (a kohanita papok leszármazottjai által elmondott hagyományos áldást idén egy nap helyett két részre osztva két nap alatt tartják meg), Izraelben a tervek szerint a világon elsőként április végére elérik a 16 évnél idősebb lakosság teljes átoltottságát. Így az idei pészachi ünnep újra szó szerint a szabadulás ünnepe: ahogy egykor az egyiptomi nyomorúságból, úgy most a sok szenvedést hozó járványból való kimenekedésért adhatnak hálát a hívők.

A gyors újranyitásból a szentföldi keresztények is részesedhettek: virágvasárnap ezrek vonultak fel a hagyományos útvonalon az Olajfák hegyére, Jézus Jeruzsálembe történő bevonulására emlékezve. Idén újra nyitva lesz a Szent Sír-bazilika is. „A tavalyi húsvét rettenetes volt, emberek nélkül, zárt ajtók mögött. Idén sokkal jobb a helyzet, a kapuk nyitva vannak. Még nincsenek sokan, de sokkal jobban bízunk abban, hogy a dolgok jóra fordulnak” – mondta Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi latin pártiárka.

Hundreds gathered at Jerusalem's Western Wall to take part in the traditional Birkat Kohanim/Priestly Blessing.

Last year, such a gathering was impossible due to #COVID19, so it's especially thrilling to see this massive prayer taking place again.pic.twitter.com/rwsLfMHCkx

— Israel ישראל (@Israel) March 29, 2021

Minden remény forrása

A világ más részein azonban a küzdelem még tart, és ezt tükrözik a húsvéti nyilatkozatok is. Rómában a nagyhét rendezvényeit csak egy maroknyi ember kísérheti figyelemmel a helyszínen. A járvány okozta elhúzódó fizikai, pszichológiai és spirituális szenvedésekre utalva Ferenc pápa virágvasárnapi üzenetében azt mondta, hogy

„az ördög megpróbál előnyt kovácsolni a válságból, hogy bizalmatlanságot, kétségbeesést és megosztottságot szítson”. 

Evangéliumi keresztény vezetők arra hívták fel a figyelmet húsvéti üzenetükben, hogy minden áldásnak – így a fizikai gyógyulásnak is – a forrása Jézus Krisztus megváltása és feltámadása. Kenneth Copeland amerikai lelkész emlékeztetett arra, hogy Ézsaiás próféta messiási ígéretét, miszerint „Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg” (Ésa 53:5), az Újszövetségben Máté evangélista leírása megerősíti Jézussal kapcsolatban: „Mikor pedig beesteledett, sok démonizáltat vittek oda hozzá, ő pedig kiűzte a szellemeket beszéddel, és minden beteget meggyógyított, hogy beteljesedjék, ami megmondatott Ézsaiás próféta által: »Ő vette el erőtlenségeinket, és vitte el betegségeinket«” (Máté 8:16–17, SZPA-fordítás). Copeland emellett idézi a 103. zsoltár hálaadását is:

„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt 103:1–3).

„Figyeljük meg, hogy egyetlen mondaton belül szerepelnek ezek az áldások: a bűneink megbocsátása és a betegségeink meggyógyítása mindig szorosan összekapcsolódik. Ez azért van, mert amikor Jézus elhordozta a vétkeinket, akkor magára vette a betegségeinket is. A golgotai kereszt egyszerre hozott megoldást az emberiség két legsúlyosabb bajára” – írta idei húsvéti üzenetében az amerikai prédikátor.

Az ószövetségi próféciák mellett az üres sír is bizonyíték Jézus feltámadása mellett – írja Pat Robertson, az amerikai CBN televíziócsatorna alapítója. A napokban 91. születésnapját ünneplő televíziós evangélista emlékeztet rá, hogy Jézus ellenségei és később a kereszténység kritikusai is mindent megtettek volna azért, hogy örökre elnémítsák a feltámadásról szóló üzenetet.

„Ez azonban nem sikerült, jóllehet szigorúan őrizték Jézus sírját”

– írja Pat Robertson.

Olvasna még több hetilap cikket? 1 hónapos online előfizetésünk mindössze 1800 forint. Részletekért kattintson ide.

Sztoikusak a keresztények?

A politikai vezetők egy része ma is szeretné kirekeszteni a bibliai tényeket és főszereplőket az eseményről szóló megemlékezésekből. Az amerikai elnök, Joe Biden például politikai üzenetként használta a hagyományos pészachi jókívánságot.

Szerinte az ünnep alkalmat teremt arra, hogy megemlékezzünk a Covid-járvány okozta csapásról, és „legyőzzük a rasszizmust, valamint az előítéleteket”. 

A kétperces videóüzenetben Biden egyszer sem említette Istent vagy a zsidó népet, sem az Egyiptomból történt exodust, és azt tanácsolta mindenkinek, hogy inkább a „képernyőn keresztül töltsék az ünnepi estét, mintsem személyesen”. Ez a jó tanács a hívő zsidók számára biztosan nem alkalmazható, hiszen ők az ünnepnapokon nem használhatnak elektronikus eszközöket, különösen nem az egyik bibliai főünnepnek számító széder estén. Az elnök a zsidóságnak az örök fővárosukba való visszatérését kifejező hagyományos „Jövőre Jeruzsálemben” jókívánságát is átfogalmazta Covid-mottóvá. Szerinte ezt ma így kellene mondanunk: „Jövőre személyesen”.

Még különösebb húsvéti üzenetet tett közzé a brit miniszterelnök. Boris Johnson a keresztények „önzetlen sztoicizmusát” méltatta az ünnep alkalmából, és megköszönte, hogy „bármilyen hit követői, valamint azok, akik semmilyen hitet nem követnek” egyaránt kivették részüket a közösségeik támogatásából. A keresztényektől azt kérte, hogy továbbra is maradjanak távol a közösségi istentiszteletektől és imáktól, amelyhez eddig is „panasz nélkül, önzetlen sztoicizmussal” alkalmazkodtak.

Luther tanácsai járvány idejére

Bejárta az internetet Luther Márton 1527-ben írt egyik levelének részlete, amelyben a reformáció atyja az országos járvány közepette felmerülő kérdésekre válaszol. A német szerzetesből lett reformátor részletes tanítást írt levelében, amely ma, közel fél évezreddel később is aktuális – ahogyan az akkori dilemmák is, amelyekkel a hívők szembesültek.

Luther utasítást kapott arra, hogy a járvány miatt hagyja el Wittenberget, ahol az egyetemen tanított. A professzor elutasította azt, hogy távozzon, és terhes feleségével, Ka­tharina von Borával együtt a városban maradt. Bár úgy látta, hogy vannak olyanok – még lelkészek is –, akiknek jobb az, ha biztonságba helyezik magukat, mert így tudnak a jövőben gondoskodni másokról, saját maga számára más elhívást látott feladatként. Azt is fontos szempontnak tartotta, hogy akik maradnak, ne okozzanak nagyobb terhet azoknak, akik a járvány miatt helyhez kötöttek. 
Mivel felesége volt apácaként gyakorlatot szerzett a betegek ápolásában, személyesen úgy döntött, hogy otthonuk egy szárnyában kórtermet rendeznek be. Tisztában volt a veszélyekkel, és ezért nem akart vakmerően abban bízni, hogy érinthetetlen lenne.

Levelében ezt írta: 

„Ezért először is azt kérem Istentől, hogy irgalmában védelmezzen bennünket. Utána pedig füstölőt használunk, hogy megtisztítsuk a levegőt, orvosságot adunk a betegeknek és magunk is bevesszük azokat. Igyekszem elkerülni azokat a helyeket és személyeket, ahol szükségtelen a jelenlétem, hogy ne fertőződjek meg és így megbetegedve én magam is fertőzést okozhassak mások számára, nehogy hanyagságom bárkinek a halálát okozhassa… Látjátok, ilyen az istenfélő hit, mert ez nem vakmerő, nem hebehurgya és nem is kísérti Istent.” 

Ezt a mások és önmagunk iránt felelős magatartást ma is érdemes megszívlelni.

A feltámadás nem lehetetlen

A zsidó–keresztény hittől azonban idegen a sztoikus életfelfogás, különösen olyan próbák idején, mint a jelenlegi járvány – hívja fel a figyelmet Tom Wright oxfordi teológusprofesszor a nemrég megjelent God and the Pandemic (Isten és a járvány) című könyvében. A sztoikusok számára ugyanis minden aszerint rendeltetett, ahogyan megtörténik, és abban az emberi szándéknak, valamint erőfeszítéseknek semmi szerepük nincsen. Ennek a felfogásnak a nihilistább változata az epikureus világnézet, amely minden eseményt véletlenszerűnek tekint és ezért azt tanácsolja az emberek számára, hogy igyekezzenek az életidejüket minél élvezetesebben és szenvedések nélkül eltölteni. 

„A modern Nyugat túlnyomó része hallgatólagosan epikureus. Azt tartjuk, hogy a dolgok történnek, ahogy történnek, de mi szeretnénk kényelemben élni, ezért most mindenki telepedjen le, különítse el magát, a Netflix majd segít, amíg ez is elmúlik”

– írja Wright. Az Újszövetség azonban mást tanít.

Amikor Pál apostol a kora értelmiségi centrumában, Athénban szolgált, éppen a feltámadás üzenete miatt keveredett vitába a meghatározó ideológiai irányzatok képviselőivel, a sztoikusokkal és az epikureusokkal. „Egyesek pedig az epikureus és sztoikus filozófusok közül vitába keveredtek vele, s némelyek azt mondták: – Mit akarhat ez a szajkó mondani? Mások meg: – Úgy tűnik, idegen istenségek hirdetője! – miután Jézust és a feltámadást hirdette nekik. Majd megragadták őt, és az Areioszpagosz elé vitték, ahol megkérdezték tőle: – Megtudhatjuk-e végre minémű új tanítás légyen az, melyet hirdetsz? Mivel füleink számára idegenül hangzik az, amelyet előadsz: tudni akarjuk, miről is van szó?” (Apostolok cselekedetei 17:17–18, SZPA-fordítás).

Pál apostol válasza a Messiás feltámadására hívta fel filozófus hallgatósága figyelmét: „Jóllehet a tudatlanság időszakait elnézte az Isten, most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenütt mindenki térjen meg, mert kijelölt egy napot, amikor is igazságos ítéletet tart majd a világ fölött egy férfi által, akit erre rendelt, s aki mellett tanúságot tett mindenkinek azzal, hogy föltámasztotta őt a halálból. A halottak feltámadásának hallatán egyesek gúnyolódni kezdtek, mások viszont ezt mondták:

– Majd meghallgatunk erről még egyszer…” (Apostolok cselekedetei 17:30–32, SZPA-fordítás)

A sztoikus közvélemény reakciója a feltámadás üzenetére ma is hasonló: vannak gúnyolódók és vannak, akik ugyan nem elutasítóak a hallottakkal kapcsolatban, de nem érzik úgy, hogy változtatniuk kellene az életvitelükön. 

Így reagált Pál üzenetére Felix római helytartó is: „Mihelyt Pál az igazságosságról, mértékletességről, és a jövőben megvalósuló ítéletről kezdett beszélni, Felix megrettent és így szólt: – Most elmehetsz, de mihelyt alkalmam lesz rá, hívatni foglak” (Apostolok cselekedetei 24:25, SZPA-fordítás). De tőle, és a hasonlóan kételkedő Agrippa királytól is azt kérdezte Pál:

„Miért tartjátok lehetetlennek, hogy Isten halottakat támaszt fel?”

Ma, 2021 húsvétján ugyanez a kérdés minden keresztény számára. Vajon a járvány fájdalmas és tragikus veszteségei közepette sztoikus beletörődéssel elfogadjuk, hogy a világban a dolgoknak úgy kell történniük, ahogyan történnek? Vagy bízunk abban, hogy Isten halottakat támaszt fel, így, akik elköltöztek, újra életre kelnek majd, értünk pedig, akik élünk, Jézus Krisztus a kereszten életét adta, hogy kiváltson a vétkeinkből és meggyógyítson a betegségeinkből? 

A húsvét üzenetét ma újra sokan feledtetnék, de Pál apostol imája nemcsak a Messiásról szóló üzenetet szívesen hallgató, de a hit kapujában megtorpanó Agrippa királyért, hanem a mi, hasonló kétségek között vívódó nemzedékünkért is szólt: „Azért imádkozom Istenhez, hogy ne csak kis híján, hanem nagyon is, és nemcsak te, hanem mindenki, aki ma hallgat engem, olyanná váljon, amilyen én vagyok, leszámítva ezeket a bilincseket” (Apostolok cselekedetei, 26:29, SZPA-fordítás).

A feltámadás tanúságtevői

Azután a húsvéton, amikor a Názáreti Jézust nyilvánosan kivégezték, tanítványainak maroknyi csoportja maradt Jeruzsálemben. A feltámadás reggelén a sírhoz ment néhány volt követője, köztük a magdalai Mária, akik szaladtak, hogy a legközelebbi tanítványainak hírül vigyék, hogy Jézus testét nem találták. A galileai halászemberek, Simon Péter és János, már futva mentek az üres sírhoz. Egyikük, János, csak behajolt, másikuk, Simon Péter bement. Aztán a fiatalabb is bement, és később leírta, mit látott: a temetéshez való lepedőket ott találták, az arcot fedő kendőt külön, összegöngyölítve látta egy másik helyen a sírban. Látott és hitt. Nem sokkal később Jézus megmutatta magát, amikor az apostolok az asztalnál ültek. Legközelebb akkor, amikor Tamás – akinek mellékneve Iker, és nem hitetlen – már velük volt, és akinek Jézus megmutatta a testén a szegek helyét és az oldalát. Tamás hitt, de Jézus azt mondta neki, hogy boldogok, akik nem látják és mégis hisznek benne.
Negyven napon át megjelenései sorozatával bizonyította egyéneknek és csoportoknak – egy ízben egyszerre ötszáz embernek –, hogy él. Mint első zsenge a halottak közül, kikelt a föld porából, ahová fektették. Azután parancsokat adott nekik a továbbiakat illetően, amik közül leghangsúlyosabb az volt, hogy Jeruzsálemben várják meg az Atya ígéretét. A nagy ígéret a Szent­lélek volt, akit Jézus ígért maga helyett, hogy elküld, hogy követőivel legyen örökké. (Részlet Hack Márta hebraista, a Szent Pál Akadémia oktatójának cikkéből, Hetek, 2020. május 28.)