hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy törökverő brit az Újvilágban
John Smith kalandos élettörténete
Egy törökverő brit az Újvilágban

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 03. 17.
A Walt Disney rajzfilmjéből, a Pocahontasból is ismert John Smith valóban létezett, mégpedig korántsem hétköznapi életpályát járt be. Úti beszámolói egyaránt olvashatók lebilincselő kaland­regényként és történelmi forrásként.

A neves kalandor földműveléssel foglalkozó családban látta meg a napvilágot 1579 és 1580 körül az angliai Willoughby-ben. Kicsi korától bolondult a regényes életű tengeri rablókról és felfedezőkről – így az Őfelsége szolgálatában álló kalózról, Drake kapitányról szóló – történetekért. Apja halála után, mindössze 16 évesen tengerre szállt, hogy belevágjon saját kalandjaiba.

Angol újoncból erdélyi lovag

A zöldfülű John Smith első ízben zsoldosként próbált szerencsét, és egyből bele is kóstolt a háború borzalmaiba. Holland földön a terület függetlenségéért vívott küzdelmek során, IV. Henrik francia király seregében állt helyt a spanyolok ellen.

A harcokban töltött évek után szülőföldjére indult vissza – egy szerencsés kimenetelű hajótörés után meg is érkezett. Itt könyvek olvasásával töltötte ideje legjavát, amiből az élete későbbi szakaszán hasznosnak bizonyuló ismeretekre tett szert a hadviselés és a vezetői felelősség témájában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!