hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi értjük meg leginkább a szerb nemzetet
Interjú Pásztor Bálinttal, a VMSZ alelnökével
Mi értjük meg leginkább a szerb nemzetet

Forrás: Facebook/Dr. Pásztor Bálint

2020. 07. 22.
Történelmi sikert aratott a június 21-én megtartott szerbiai választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség. 1992 óta elõször lesz kilenc magyar parlamenti képviselõ Belgrádban. A rendkívüli siker titkáról, a trianoni és koszovói traumák közötti hasonlóságról, illetve a magyar–szerb kapcsolatokról Dr. Pásztor Bálint, a párt alelnöke beszélt a Heteknek. 

Mindhárom választáson jelentősen növelni tudta súlyát és képviselői helyeit a Vajdasági Magyar Szövetség, minden magyarlakta vajdasági településen lesz magyar képviselő. Minek köszönhető ez a kiugró eredmény?

–  Ez több tényezőnek köszönhető, részben annak, hogy az elmúlt évek tevékenységét, munkáját a vajdasági magyar emberek méltányolták és a folytatásra szavaztak, másrészt annak is, hogy megvalósult a magyar egység, három magyar párt közösen indult a választásokon. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt a Vajdasági Magyar Szövetség listáján indult, ez elsősorban az önkormányzati szintekre vonatkozott technikailag. Azonban olyan fölhajtó erőt jelentett, ami országosan is ilyen eredményt hozott ki, amivel büszkélkedhetünk. S nem volt másik magyar lista, nem jelent meg a politikai porondon más magyar politikai erő. A magyar egység az, ami megvalósult, és amit támogattak a vajdasági magyar emberek.

Mekkora szerepe volt a párt megújulásának a sikerben? Kijelenthető, hogy aktívabbak a vajdasági magyar fiatalok a közéletben, mint mondjuk négy évvel ezelőtt?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!