hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„A vajdasági autonómia a szerb demokrácia sikertörténete”
– mondja Egeresi Sándor, a vajdasági parlament elnöke

2010. 01. 16.
Január elsejétől Belgrád az eddiginél jóval szélesebb körű autonómiát biztosít a Vajdaságnak, ami meghatározó momentum a tartomány és az ott élő magyarok jövője szempontjából is. A szerb–magyar kapcsolat – különösen a szlovák–magyar viszonyhoz képest – egyébként is példaértékű: egy tavaly elfogadott törvény értelmében a vajdasági magyarok (is) nemzeti tanácsot választhatnak maguknak, és az őket érintő legfontosabb kérdésekben maguk dönthetnek. A témáról Topolyán beszélgettünk Egeresi Sándorral.

Mit jelent a Vajdaságnak, illetve a vajdasági magyaroknak a január 1-jétől életbe lépett részleges autonómia?

- Ennek megértéséhez figyelembe kell venni, hogy a vajdasági autonómiának történelmi hagyományai vannak: 1974-től kezdve - még Nagy-Jugoszlávián belül - törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltatási hatáskörei is voltak a tartománynak. Ezt Milošević szüntette meg - egyfajta „kirakatautonómiát" hozva létre -, és csak az ezredforduló után, a demokratikus váltást követően nyílt arra lehetőség, hogy a kérdést rendezzük. Akkor indult el ez a ma is tartó folyamat. 2002-ben az úgynevezett omnibusztörvény hatályon kívül helyezte a Milošević-féle rendelkezést, és mintegy 240 hatáskört ruházott újra a Vajdaságra. 2006-ban az új szerb alkotmány garantálta, hogy a Vajdaság hét százalékban részesedik a központi költségvetésből, majd 2008 októberében a tartományi parlamentben elfogadtuk a vajdasági statútumot, vagyis alkotmányt, amit tavaly november 30-án hagyott jóvá a belgrádi törvényhozás, és így de­cember 14-én kihirdettem.

Ezzel a Vajdaság további 153 hatáskört kap vissza, amelyeket három csoportba lehet sorolni. Az első, hogy a Vajdaság Szerbián belül gazdasági önállóságot kap. Visszakapjuk például mintegy 150 ezer hektár erdő, illetve a vajdasági vizek - ezen belül a Fruška Gora Nemzeti Park - tulajdonjogát, mint ahogy az utak - az autópályákat kivéve - szintén tartományi tulajdonba kerülnek. Ezenkívül saját fejlesztési bankot alapítunk - erre várhatóan néhány hónapon belül sor kerül -, amely segíteni fog a gazdasági élet felpörgetésében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!