Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kitiltási-botrány: csak elterelő hadművelet?
Diplomáciai döntések borzolják az év eleji kedélyeket Magyarországon
Kitiltási-botrány: csak elterelő hadművelet?

David Pressman(Forrás: FB / US Embassy)

2025. 01. 09.
Tíz év után a leköszönő amerikai demokrata kormányzat ismét elővette a politikai csodafegyvert: korrupció miatt kitiltották az országból Rogán Antalt. A miniszter szankciós listára rakása azonban még egyes ellenzéki érzelműek szerint is visszafelé sülhet el, így egyáltalán nem biztos, hogy sok vizet hajt az előrehozott választást követelő Magyar Péter malmára.

Igencsak meglepődhettek, akik álmoskás évkezdésre számítottak a magyar belpolitikában az ünnepek bejglikómája után. Az elmúlt négy ciklus megmerevedett politikai struktúrájára tavaly ajtót rárúgó Magyar Péter ugyanis már újévi beszédében „belengette” egy előrehozott választás szükségességét. A TISZA Párt elnöke szerint ugyanis az ország válsághelyzetbe jutott és nincs még másfél évnyi ideje arra, hogy leváltsa az Orbán-kormányt.

Gyurcsány Ferenc erre rákapcsolódva szintet is lépett, két nappal később már azt jelentette be, hogy a Demokratikus Koalíció határozati javaslatban be is nyújtja a parlamentnek az országgyűlés feloszlatását és az előrehozott választás kiírását. Egyelőre vajmi kevés eséllyel, ugyanis a jogszabályok szerint a parlament feloszlathatja magát határozatban (ehhez többség kellene a kétharmados kormánypárti fölényben) vagy ezt megteheti a köztársasági elnök is, illetve előállhat ilyen helyzet a miniszterelnök lemondásával is, abban az esetben, ha a parlamenti többség nem tud új kormányfőt választani. Az előrehozott választás ügye az elemzők szerint Magyar Péter számára csupán azt hozta, hogy tematizálhassa a közéletet, ám kapóra jött ebben az ellenzék vezé­rének az is, hogy a miniszterelnök január közepéig Indiába utazott vakációzni. A TISZA Párt elnöke így annál hangosabban követelhette az előrehozott választást, megjegyezve, hogy ilyen időkben „a kapitánynak a parancsnoki hídon van a helye”.

Biden utolsó bosszúja?

Ebbe a közegbe robbant a Telex által bedobott hír, hogy Rogán Antal is felkerült az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának blokkolt személyek listájára (SDN-lista).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!