„Aláírtam a lemondó nyilatkozatot, amellyel átadtam az európai parlamenti mandátumomat dr. Borvendég Zsuzsannának” – jelentette be Toroczkai László, az X-en. A Mi Hazánk elnöke és országgyűlési frakcióvezetője bejegyzésében név szerint nem említette, de nyilvánvalóan Magyar Péternek is odaszúrt. „Van, aki nem tudott lemondani a havi kb. 7 millió forintos jövedelemről (és még rengeteg egyéb juttatásról), és egy irányított szavazással – ígérete ellenére – megtartotta magának az EP-mandátumot” – írta Toroczkai. A Tisza Párt alelnöke ugyanis követőivel szavaztatta meg a Facebookon, hogy beüljön-e az Európai Parlementbe (a párt 7 képviselői helyet szerzett EP-listáján ő áll az első helyen). Magyar állítása szerint 75,6 százalékuk helyeselte a pozíció elfoglalását. Majd kedd este hivatalosan is bejelentette, hogy EP-képviselő lesz.
„Havonta néhány napról van szó, nem fogok kiköltözni Brüsszelbe. Ez a mandátum nem öt évre szól, látni akarom, hogy mennyi kint tartózkodással és mennyi munkával jár az Európai Parlament. Ha úgy látom, hogy az otthoni pártépítés rovására menne, hogy az időm felét Brüsszelben töltöm, eljöhet a lehetőség, hogy hazamenjek Magyarországra” – mondta Magyar. Nemcsak Toroczkai, hanem saját kommentelői közül sem mindenki értette, hogy az EP-be történő beüléstől korábban elzárkózó Magyar miért gondolta meg most magát. Ezért is magyarázkodott keddi bejelentkezésében. Mint mondta: olyan ez, mint egy focimeccs: lehet, hogy az öltözőben még mást beszél meg a csapat, de alkalmazkodni kell az ellenfélhez, és ahhoz, ami a pályán történik.
Kérdés, hogy a Tisza Párt alelnöke a Momentum korábbi útján jár-e, vagyis Brüsszelből akarja megnyerni a magyar választásokat és ehhez külföldről kér segítséget – ez esetben tette politikailag racionális lépés, ugyanakkor nagy kockázatot vállalt ezzel a politikai akcióval Magyar Péter – nyilatkozta a Heteknek Nagy Ervin. A politikai elemző arra emlékeztetett: a kampányban ugyanis még kamuállásnak nevezte az EP-képviselőséget, megígérte, hogy itthon marad, és tégláról téglára bontja le a rendszert, most pedig éppen elfoglalni készül a brüszszeli pozíciót az online-szavazás nyomán. Ezért sok választója becsapva érezheti magát, bár ez Magyar Péter népszerűségén egyelőre kevésbé látszik, hiszen politikailag „golyóállóvá” vált a karaktere, vagyis bármilyen támadás vagy akár csak zavaró tényező lepereg róla. Az ellenzéki szavazók ugyanis annyira vártak már egy új arcot, miután sorra elbukták az előző választásokat, hogy emiatt a rajongás miatt a Tisza Párt alelnöke sok mindent megengedhet magának, még azt is, hogy sajtómunkásokat vallási hovatartozásuk alapján listáz – teszi hozzá az elemző.