A napokban levonuló dunai árhullámban szinte minden számottevő politikus a gátakon szelfizett, minél nagyobb hírverést csapva maga körül. Ezzel is tovább gördítették azt a folyamatot, amely miatt már nem elsősorban arra leszünk kíváncsiak, hogy akár egy választás folyamán milyen programokat, fejlesztéseket kíván létrehozni, hanem elkezdjük figyelmünket magára a személyre összpontosítani, ezzel előidézve azt, hogy szimpátiánkat ne az által érje el, amit nyújtani kíván, hanem a külső megjelenése, velünk való viselkedése révén döntsünk mellette vagy akár ellene.
Ha történeti síkon vizsgálódunk, már az ókorban is megfigyelhető volt az a jelenség a politikában, amikor azon kezdtek elmélkedni a kor gondolkodói, hogy milyennek is kéne lennie a tökéletes „államférfinak”. Ilyen volt Platón ókori görög filozófus is, aki az Állam, illetve Az államférfi című műveiben egy ideális képet fest a politikai vezetőkről. Kifejti, mennyire fontos egy politikusnál a megfelelő fizikai alkat, a jó kinézet, illetve a lelki összeszedettség megléte. Ezen tényezők híján szerinte nem tud egy férfi egy államot megfelelően kormányozni.
Amíg Platón többek között a tökéletes államférfi megkreálásával foglalkozott, később már a reneszánsz korban Niccoló Macchiavelli firenzei gondolkodó egy meglehetősen realista képet fest a „megfelelő” politikusról, illetve helyes politizálásról. A fejedelem című művében arra buzdítja az uralkodót, igyekezzen személyével és cselekedeteivel elnyerni a nép tetszését, de az erkölcsi korlátjai ne szabjanak határt a politikai céljai elérésének (sokan tőle eredeztetik a mondást, miszerint a cél szentesíti az eszközt). A fentiekből is láthatjuk, hogy a történelemben mindig is fontos volt, nemcsak a politizálás jellege, de az is, milyen emberek politizálnak.
2024.10.04. (XXVIII/40)
