hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Válságban nem érdekli az embereket a genderideológia
Századvég-kutatások az európaiak értékrendjéről
Válságban nem érdekli az embereket a genderideológia

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 03. 23.
„A szexualitás Európa keleti felében máig magánügynek számít, a nemiség itt nem publikus téma, ezért az emberek nem értik, miért kell erről ennyit beszélni” – mondta Kiszelly Zoltán politológus annak kapcsán, hogy a magyarokat nem érdekli az LMBTQ-ideológia. Igaz, a mai válságos időkben a nyugat-európaiaknak sem ez a fő problémájuk.

A járvány és az azt követő háború, a válságok szülte bizonytalanság egyik hatása az, hogy az emberekben Európa-szerte van egy nagyobb odafordulás a tradicionális értékek felé – erősítette meg kérdésünkre Kiszelly Zoltán politológus. A Századvég Alapítvány az Európa Projekt keretében 38 európai országban végez kutatásokat 2016 óta, melyekből rendre az derül ki, hogy az Elba folyó máig egy kulturális határvonalat jelöl Európa keleti és nyugati része között. A volt szocialista országok a hagyományos európai értékrend erős védőbástyáinak számítanak – azzal együtt is, hogy főleg a médiának köszönhetően keleten is észlelhető egy nagyon lassú balratolódás. Ugyanakkor a nyugati társadalmaknak is jelentős a kötődésük Európa zsidó–keresztény gyökereihez, ami most, válságidőben erősödni látszik.

A Századvég-kutatások az európai polgárok értékrendjét különböző aspektusokból vizsgálták, így a nemzetállamhoz, a zsidó–keresztény kultúrá­hoz, a hagyományos családhoz, az illegális bevándorláshoz, az antiszemitizmushoz, illetve legutóbb az LMBTQ-mozgalomhoz való viszonyulás alapján. Az adatok rendre azt igazolják, hogy a tradicionális értékeknek van többségi beágyazottságuk Európa-szerte.

Családpártiság Európában

Nyugat-Európában is az látható, hogy – az erősödő globalista-baloldali értékvilággal egyidejűleg – a relatív többség továbbra is fontosnak tart olyan hagyományos európai alapértékeket, mint a nemzetállam, a tradicionális család vagy a keresztény kultúra. A családpártiságra utal például, hogy 2022-es adatok szerint az európaiak mindössze 5 százaléka tervezi gyermek nélkül leélni az életét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!