hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„A multik behozták a pénzt, de nagyon sokat ki is visznek”
Meddig működik a visegrádi kapitalizmus?
„A multik behozták a pénzt, de nagyon sokat ki is visznek”

Gyártósor a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Az „összeszerelő” országok ráutaltak lettek a külföldi működő tőke folyamatos beáramlására.(Fotó: AP / Ujvári Sándor)

2021. 04. 22.
A növekvő automatizáció és robotizáció jelentősen csökkentheti a régió és Magyarország „összeszerelő üzem” szerepét. Ezért az érintett országoknak érdemes gazdasági modellváltáson gondolkozni, amihez a következő években beáramló EU-források segítséget nyújthatnak.

Talpon maradhat-e a kapitalizmus magyarországi modellje? – ebben a kérdésben szervezett online beszélgetést a nagy múltú német szociáldemokrata Friedrich-Ebert-Stiftung Intézet budapesti irodája, illetve a baloldali Új Egyenlőség magazin.

A Pogátsa Zoltán közgazdász által moderált esemény első előadójaként Andreas Nölke professzor, a Goethe Universitat Frankfurt nemzetközi politikai gazdaságtan kutatója kiemelte: a kapitalizmusnak nagyon sok típusa létezik, gyakorlatilag minden országban másként valósult meg. Németországban például az állam által koordinált kapitalizmus az erős iparra, termelésre, a berendezések, műszerek, autók gyártására és exportjára támaszkodik. Az USA liberális kapitalizmusának meghatározói a technológiai cégek és az innováció. A feltörekvő országok régiójában (ahová Magyarország is tartozik) két modellt emelt ki, a visegrádi országok modelljét és az ettől teljesen eltérő kínai és indiai gazdasági modellt.

A visegrádi országokban a rendszerváltás után a kapitalizmusnak egy teljesen új rendszere alakult ki. Ezen országok a nyitás során nagy lelkesedéssel fogadták a kapitalizmust és gyakorlatilag korlátlanul megnyitották az országaikat, belső piacaikat, pénzügyi szektoraikat a külföldi cégek, multinacionális nagyvállalatok és bankok előtt. Ennek következtében a gyorsan megjelenő multik és a nagy arányban beáramló külföldi működő tőke a régiót Nyugat-Európa hátországává („összeszerelő üzemévé”) alakította. Míg a jól képzett és olcsó munkaerőre alapuló összeszerelés a régióban történik, a fejlesztés, az innováció, a termékek és üzleti rendszerek megtervezése az anyaországi központokban maradt – magyarázta a professzor. Ez a modell függőséget hozott létre, az országok ráutaltak lettek a külföldi működő tőke folyamatos beáramlására. Az önálló gazdasági stratégiák kidolgozása ezen „összeszerelő üzem” országok számára eléggé limitált.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!