hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Már látják a fényt
Magyar gazdasági körkép
Már látják a fényt

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 05. 07.
Bár többen is jelentős bevételkiesést könyveltek el a járványidőszakban, nem tűnnek reményvesztettnek a Hetek által megszólaltatott cégvezetők. Az alkalmazottak megtartása mellett többen fejlesztésekre is kihasználják a felszabadult időt.

„A napraforgót vagy éppen a kukoricát most tavasszal ugyanúgy el kellett vetni, mint tavaly, így az éven belüli termékek – például a vetőmagok, a növényvédőszerek, a műtrágyák és az alkatrészek – forgalmában nem éreztünk csökkenést, sőt inkább némi növekedés tapasztalható. Ugyanakkor a nagyobb beruházásokkal, gépvásárlásokkal kivárnak a gazdák” – mondta a Heteknek Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cége, a KITE Zrt. alkatrész-kereskedelmi igazgatója. Rimaszombati Imre hozzátette: tavaly év végén már az idei évre tervezett gépértékesítésük közel 25 százalékát szerződésbe foglalták, így a mostani megtorpanás a koronavírus miatti bizonytalanságnak, valamint a forintgyengülésnek köszönhető.

A vírus bombaként robbant, a bevételeink áprilisban a felére csökkentek.

„Az Európai Unió elmúlt hétéves gazdasági ciklusában mi mindig arra igyekeztünk ösztönözni a hazai mezőgazdaság szereplőit, hogy ezeket az éveket kegyelmi időszakként használják fel, és az agrártámogatásokat fejlesztésre, a hatékonyság és a versenyképesség javítására fordítsák. Vannak, akik ezt megértették, és vannak, akik nem” – fogalmazott a beruházások szerepével kapcsolatban az igazgató.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!