hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„A túléléshez több szolidaritásra lesz szükség” - szakértői elemzés és villáminterjú a WHO  főigazgató-helyettesével
Ez most nem behurcolt vírus
„A túléléshez több szolidaritásra lesz szükség” - szakértői elemzés és villáminterjú a WHO  főigazgató-helyettesével

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 09. 02.
Jóval alacsonyabb fertőzöttség idején mindenki kényszeresen betartotta az óvintézkedéseket, most viszont a sokkal aggasztóbb mutatók ellenére sajnos senki nem veszi azokat komolyan – hangzott el azon a konferencián, melyen jeles szakemberek tárták fel a Covid-19-járvány jelenlegi, nem túl rózsás állását.

Covid-19-járvány címmel tartott konferenciát a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete, neves szakértők és kormányzati tanácsadók közreműködésével. Következzenek a legfontosabb megállapítások, elsősorban Oroszi Beatrix, az ITM infektológiai monitoring team vezető epidemiológusa által elmondottak alapján.

A múlt heti robbanás tükrében a járvány kibontakozó második hulláma az elsőnél erősebbnek tűnik, és nagyobb kihívás elé állítja az országot. Most jóval inkább fontos, hogy az embe­rek fegyelmezetten betartsák az óvintézkedéseket, mint tavasszal, a járvány első hullámakor volt. Jelenleg ugyanis kijárási és egyéb korlátozások nélkül vágunk neki az újabb hullámnak, miközben leginkább az össznépi bezárkózásnak volt köszönhető, hogy tavasszal a járványgörbe ellaposodott, s Magyarország a világ legbiztonságosabb 20 országa közé került. 

Most kombinált stratégiára van szükség: az alapvető óvintézkedések betartásán túl személyre szabottan kell alkalmazni a fizikai távolságtartást: például részleges vagy teljes home office, zárt értekezletek és egyéb csoportos találkozók kerülése, iskolai énekórák felfüggesztése, szabadtéri tanórák, csoportbontások stb. Oroszi hangsúlyozta: a társadalmaknak a lehető legbiztonságosabban, de mégis működniük kell, mert az oltóanyag még nem elérhető.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!