„A vállalkozásunk 55 éves, de ilyet még soha nem értünk meg, mint most a járvány kapcsán: egyik napról a másikra eltűntek a vásárlók, így be kellett zárnunk a legerősebb bázisunknak számító nagykereskedelmi raktárunkat Budapesten” – mondta a Heteknek Városi Ferenc, az óra- és ékszer-kereskedelem mellett óragyártással is foglalkozó Astron Kft. tulajdonosa. Két saját kiskereskedelmi üzletük forgalma is visszaesett 50-60 százalékra. Az utóbbi hetekben ugyanakkor már érzik, hogy „az élet utat tör magának”, így újranyitott a kereskedelmi raktáruk, és az üzleteikben is jobbak már a számok.
Volt, aki könnyek között mondta, hogy ne haragudjak, de nem tudja kifizetni, amivel tartozik.
„Megrendítő volt, amikor a partnereink nem azért nem fizették ki a tartozásaikat, mert nem akarták, hanem mert nem volt bevételük és tartalékuk sem. Volt, aki könnyek között mondta, hogy ne haragudjak, és elküldte a tizenezer forintos bevételét, ami nem túl jelentős összeg egy nagyobb tartozás esetében, de a szándékot jól jelzi” – idézte fel a vállalkozó, hozzátéve, hogy „békeidőben” 1100 partnerük van, akik közül 300 rendszeres vásárló.