hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A láthatatlan ellenfél
A vírus megrengetheti Trump kampányát
A láthatatlan ellenfél

Fotó: AP / Patrick Semansky

2020. 04. 20.
A COVID-19 járvány közgazdászok szerint a 2008-ashoz hasonló recesszióba rántotta az amerikai gazdaságot, így kiütötte Donald Trump újraválasztási kampányának aduászát, az első ciklus alatt elért életszínvonal-emelkedést. Nemcsak a demokraták jelöltje, Joe Biden számára jelenthet ez helyzeti előnyt, de Kína is alkalmat lát a világhatalmi státusz megragadására és a kereskedelmi háború kényszerítő feltételeinek lerázására.

„A  miénk volt gyakorlatilag a világ legerősebb gazdasága… Hihetetlen!” – konstatálta Donald Trump az elmúlt három évben felépített munkájának széthullását a járvány miatt leginkább érintett iparágak – utazás, vendéglátás stb. – képviselőivel tartott megbeszélésén. Márpedig a fellendülésnek nagy szerepe volt abban, hogy a republikánus előválasztásokon rekordszámú részvétel és „soha nem látott lelkesedés” mellett március 17-én 2020-ban ismét ő lett a párt elnökjelöltje (10 államban is több voksot gyűjtött, mint a második ciklusért induló George W. Bush vagy akár Barack Obama annak idején).

Az amerikai gazdaság a történelem egyik leglátványosabb növekedését produkálta az utóbbi években, és Trump további adócsökkentéseket, illetve még kevesebb új szabályozást ígért a következő négy évre.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hazai intézkedések hatására azonban a tőzsde mélyrepülésbe kezdett, amit tovább súlyosbított, hogy Szaúd-Arábia felpörgetett termeléssel elárasztotta az olajpiacot, ezzel a 2008-as mélységbe taszította a kőolaj árát. A Wall Street egyetlen hónap alatt sztornózta Trump eddigi eredményeit: a Dow Jones a 2017. januári szintre esett vissza, a Goldman Sachs pedig a GDP 25 százalékos csökkenését prognosztizálja 2020 második negyedévére.   A március 8-i héten 70 ezerrel ugrott meg a munkanélküli bejelentések száma, ami pedig 2017 szeptembere óta nem volt ilyen magas (akkor 299 ezer volt).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!