hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A zsidó–keresztény civilizáció a bibliaoktatásból nőtt ki
Végtelen történetek
A zsidó–keresztény civilizáció a bibliaoktatásból nőtt ki

Öt- és tízéves koruk között a zsidó kisfiúk a Tóra nagy részét megtanulják kívülről. (Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2020. 10. 15.
Miközben a haladás jegyében kicsi, ám hangos lobbicsoportok gendermesékkel traktálnák a kisgyermekeket, sokan elfelejtik, hogy a valódi progresszió, a nyugati civilizációs vívmányok szinte mindegyike zsidó–keresztény gyökerekre vezethető vissza. Nem véletlenül: a bibliai történetek hosszú évszázadokon keresztül termékenyítették meg újabb és újabb generációk életét.

„A Biblia fontos könyv, de csak az egyik fontos könyv a polcon. Körülbelül négy­ezer vallás létezik a világon. Mind megpróbálja megválaszolni a megválaszolhatatlant” – ezt Székely Krisztina színházi rendező nyilatkozta néhány napja a 24.hu-nak. A Biblia-relativizálás ma divatos azok körében, akik szeretnék a nyugati civilizációt úgy beállítani, mint amelynek az egyedülisége csak abban áll, hogy olyan rendszerré tudta szervezni magát, amellyel el tudott nyomni más kultúrákat.

A tények azonban ezt nem támasztják alá: egyetlen más térségben sem sikerült évezredek távlatából folyamatosan fejlődő és fennmaradó civilizációs rendszert létrehozni, csak ott, ahol az a klasszikus görög természetismeretre és a zsidó–keresztény inspirációra épült. Az eredmények nem a semmiből jöttek létre: alapját az oktatás adta, amely gyerekkortól fogva spirituális és tudományos ismereteket igyekezett közvetíteni.

„A zsidó oktatástörténet egyik sajátossága, hogy az ókorban és a középkor nagy részében élesen eltért egymástól a fiúk és a lányok tanítása. A fiúkat ötéves korukban kötelezően iskolába íratták, ez általában tízéves korukig tartott. Ebben az időszakban egyedül a Bibliát tanították nekik, hétköznaponként reggeltől estig. Az első évben az írás-olvasáson volt a hangsúly, majd – a kor sajátosságainak megfelelően, hiszen egy közösség tagjai nem rendelkeztek önálló Bibliákkal – a kiválasztott szövegeknek a szó szerinti megtanulásával foglalkoztak” – mondta lapunknak Ruff Tibor filozófus. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!