hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kerüli őket az iskola
Egyre több roma fiatal morzsolódik le
Kerüli őket az iskola

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 14.
Ha egy roma tinédzser kimarad az iskolából, csekély az esélye annak, hogy valaha visszatérjen oda. Sajnos a roma fiatalok körében megnőtt a korai iskolaelhagyók aránya, s egyúttal – a közmunkának köszönhetően – nőtt a foglalkoztatottak aránya is.

Míg 2011-ben a 17 éves roma fiúk 81 százaléka volt nappali tagozatos diák, addig 2016-ban már csak 58 százalékuk, a roma lányok körében pedig 74-ről 58 százalékra esett vissza a tanulók aránya. A folyamat hátterében az áll, hogy a tankötelezettség korhatárát 2011-ben 18-ról 16 évre szállították le. A döntés következtében a 16–18 éves roma fiatalok körében, különösen a hátrányos helyzetű régiókban megugrott az iskolai lemorzsolódás aránya, miközben a nem roma fiataloknál érdemben nem változott a mutató. 

Gyenge vigasz, hogy 2011 és 2016 között a 18–29 éves roma fiatalok körében folytatódott az érettségizettek amúgy elég alacsony arányának növekedése – ez 2-3 százalékponttal, mintegy 15 százalékra nőtt. (A teljes népességben 75 százalék az érettségizett arány.) 

Az ennél jóval nagyobb arányú lemorzsolódás viszont azért is aggasztó, mivel köztudott, hogy a romaság felemelkedésének, társadalmi beillesz­kedésének kulcsa az oktatás lenne. A korai iskolaelhagyás növekedésével egyidejűleg megnőtt a roma fiatalok foglalkoztatottsága is, ami sajnos kizárólag a közmunka következménye – derül ki a Munkaerőpiaci tükör 2019 című kötetből, melynek szer­zői a 2011-es népszámlálás és a 2016-os mikrocenzus adatait hasonlítják össze.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!