A vita egyik központi kérdése az új szerzők megjelenése a középiskolai anyagban. A kezdetben még szakmai köntösben megjelenő érvelés nagyon hamar politikai mezőbe csapott át. Nyáry Krisztián irodalomtörténész előszedett Herczeg Ferenctől egy szöveget, amelyben 1936-ban Mussolinit méltatja, majd további cikkeiben egyszerűen fasisztázza Herczeget. Erre persze el is kezdtek demonstrálni buzgó tanerők, hogy „nem fogok fasiszta írót tanítani”. A támogató oldal rögtön reagált erre: nemzetietlennek tartják az új tantervet. Tehát érdemes tisztázni, ki fasiszta, ki nemzetietlen.
Herczeg lefasisztázásához érdemes megnézni a tényeket: Mussolinit 1936-ban még Churchill is méltatta, sőt ekkor az amerikai progresszív közvéleményben is népszerű személyiségnek számított, miközben az olaszországi zsidóság tekintélyes része támogatta a politikáját. Mussolini később, a Hitlerrel kötött szövetség hatására indult el a valóban pusztító politika és a dicstelen vég felé.
A Horthy-korszak konzervatív írófejedelmét, Herczeg Ferencet még a Kádár-korszak felfogása sem tartotta fasisztának. Hegedűs Géza 1980-ban ezt írja: „Herczeg ugyanis szemléletének alapjaiban liberális… A dzsentrihez történt asszimilációja természetesen magyar nacionalistává teszi… A fasizmustól azonban undorodott, illetve a német fasizmussal szemben az olasz fasizmustól várt valamit, ami jobban megfelelt az ő társadalmi elképzelésének… Politikai tekintély lett, a nacionalizmus szellemi irányítója abban az időben, amikor ez a nacionalizmus már a fasizmusnál tartott, amellyel ellenszenvezett. A valódi fasiszták lassanként belső ellenzéknek tekintették. De nem volt hová hátrálnia, mert aki antifasiszta volt, az ellenségének tudta.” Persze, ez nem azt jelenti, hogy Herczeg pályája folttalan, hanem az a kérdés, hogy címkézéssel lehet-e megoldást találni egy kérdésre.
2020.02.14. (XXIV/07)
