hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megasztrájk készül
Kitartanak a vasutasok, januárban leállhat a közszféra

2009. 01. 02.
A ferihegyi reptéren zajló sztrájkkal és a vasutat részlegesen megbénító munkabeszüntetéssel hangolnak a szakszervezetek a januárra tervezett megasztrájkra, amire a hatszázezer embert érintő 13. havi bér elvonása miatt készülnek az érdekvédők. A sztrájkhullám elhárítására a kormánynak kevés a mozgástere, a héten csak a BKV-alkalmazottak „leszerelése” 40 milliárdba került. Nagyobb költekezésre az IMF által megkövetelt fiskális vasszigor miatt a kormány nem készülhet. Emellett a nagypolitika keze is felsejlik a munkabeszüntetések mögött.

Helyzet van, most kell az asztalra csapni – ezzel a tömör mondattal foglalta össze lapunknak egy szakszervezeti vezető, hogy mi áll a szakszervezetek sztrájkaktivitása mögött. A mondat mögöttes tartalmába nemcsak azt kell beleérteni, hogy az egyes ágazatokban éleződnek az érdekellentétek, hanem azt is, hogy akkor (továbbá addig és úgy) kell sztrájkolni, amikor (ameddig és ahogyan) a másik felet ez igazán érzékenyen érinti. A válság tehát megfelelő időszak a Gyurcsány-kormánynak „befűteni”.
A cinikusnak tűnő logika mögött azonban a szakszervezeti vezető szerint valóban súlyos sérelmek húzódnak. „Eddig minden egyes válságban a bérből és fizetésből élőkkel akarták elvitetni a terheket, gondoljunk csak a Bokros-csomagra vagy a konvergenciaprogramra. Ezúttal is a közszférában dolgozók „tizenharmadik” havi fizetése volt az első tétel, amit elvettek. Elegünk volt a ránk szabott szerepből, nem akarjuk, hogy most is velünk mossák fel a padlót, miközben a kormány, a biztosítók és a bankok felelősségvállalását nem látjuk. Jellemző, hogy a szakszervezetekkel tárgyaló államtitkárok számára továbbra is rendelkezésre áll a költségvetésben egy prémiumosztásra szolgáló keret, miközben bennünket akarnak rávenni, hogy legyünk türelmesek és áldozatkészek” – magyarázta az érdekvédő.

 

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!