Eredeti neve Kanczler Katalin volt. A Kanczler család Kõbányán a Százados úti lakónegyed akkoriban korszerûnek számító szoba-konyhás, verandás, elõkertes kispolgári lakásában élt közel az ügetõpályához. A pesti polgárok „vesztõhelyén” a családfõ, Kanczler Ferenc gyakran vesztette el a cipészmesterségbõl származó keresetét, így elõfordult, hogy hazaérve az egész családot „megrakta”. Karády emlékeiben apja „egy agresszív despota” volt. „Ha egyikünk rossz fát tett a tûzre, mind a heten lakoltunk. Megvert valamennyiünket. Meg kell hagyni, soha nem markírozott. Mindig szíjjal ütött, és a haragja az ütések nyomán nem párolgott el, nem is enyhült. Így éltünk Kõbányán a szigorú családi törvények bilincsei között, folyton rettegve és reszketve a sok »tilos« és »nem szabad« miatt. Tilos volt az újságolvasás, és nem volt szabad színházba vagy moziba járni” – emlékszik vissza gyermekéveire.
Katinkát nagy szerencse érte azzal, hogy – egy abban az idõben jellemzõ akció keretében – öt éven át külföldön, Svájcban, illetve Hollandiában nevelkedhetett. A külföldi tanulmányút jótékony hatással volt rá, kifinomult úrilányként tért haza, nyelvtudásával, visszafogott öltözködésével és tisztaságigényével kilógott a kõbányai szakmunkások gyerekei közül. A környék legszebb lányának tartották. A Kereskedelmi Leányiskola tanulója lett, ahol mind a diákok, mind pedig a tanárok elismerõen beszéltek róla, és meglehet, hogy egy kicsit irigyelték is.
Édesapja halálát követõen, tanulmányait megszakítva, tizenhat évesen váratlanul és meggondolatlanul férjhez megy Vargha Rezsõ adóhivatali fõtiszthez. Harminc évvel idõsebb férjének ez a harmadik házassága, Katalinnak az elsõ. „Úgy mentem férjhez, mintha valaki, aki nem tud úszni, hirtelen fejest ugrik a szédítõ mélységû vízbe” – vallotta évtizedekkel késõbb. A korkülönbség kikezdte kapcsolatukat is. Katalin nem tudott háztartást vezetni, de pénzt költeni annál inkább: a divatlapokat bújta, a legújabb ruhákat varratta, kifolyt a pénz a kezei közül. Retikül és pulóvergyûjtõ mániája egyre aggasztóbb lett, háromszáz pulóvere és kétszáz retikülje volt. Férje egy nap bejelentette: „Luxusnõ vagy. Egy ilyen dísznõ, mint te, nem való kétszobás lakásba. Te ne fõzzél. Te ne várd este az uradat. Te ragyogjál és pompázzál. Én kimerültem. Teljesen tönkremennék, ha még egy évig együtt élnénk. Koldusbotra jutnék. Hát inkább váljunk el” – vetett véget a tékozlásnak a férj.
Katalin újra szabad lett az otthoni tiltások alól, és rádöbbent, hogy erõs vonzalmat érez a színpad iránt. Színészetet akart tanulni, középpontba akart kerülni, körülrajongott, lépcsõn lelibbenõ, hermelinpalástos, fejdíszes, büszke testtartású, igazi primadonna akart lenni. Elõször Tarnay Ernõhöz, késõbb Bárdos Artúrhoz iratkozik be, de valójában Egyed Zoltán újságíró fedezi fel benne a tehetséget, majd veszi kezébe Katalin sorsát, akit a jól csengõ Karády mûvésznévvel ajándékoz meg. Csathó Kálmán, a Nemzeti Színház fõrendezõje feleségéhez, Cs. Aczél Ilonához, a neves színészpedagógushoz viszi el, aki két vers meghallgatása után azonmód felkarolja a fiatal pályakezdõt.
A Pesti Színházban debütál, de nevéhez leginkább filmsikerei köthetõk. Egyed Zoltán kiváló érzékkel teremtette meg Karády imázsát, hollywoodi sztárokéhoz hasonlóan megtervezte a színésznõ viselkedését, új stílusú öltözködését, kalapjait, hajviseletét, az úgynevezett Karády-frizurát, melyet hamarosan fiatal nõk ezrei igyekeztek követni. Karády nadrágkosztümben jelenik meg számos filmjében, az uniszex jelenséget többen erkölcstelennek bélyegzik, még a parlamentben is kérdéssé lesz a „magyar lélektõl idegen az ilyen és ehhez hasonló dolog”. A Karády által alakított nõi szerepek átformálták a nézõk addigi nõideálját: az önálló modern nõ lett az eszménykép, aki a vonzerejével és eszével is érvényesülni tud, és megáll a saját lábán. A kidolgozott sztárélethez tartozott a luxuséletvitel: imádta az ezüstöt, és betegesen gyûjtötte a porcelánt. Különösen saját fényképeiért rajongott, több mint ötszáz felvétellel volt tele a lakása. „Tudom, hogy a sztárélet nem tart örökké, és az utam a majdani öregség felé nem lesz rózsákkal telehintve. De egy biztos: az a szabályszerû elszegényedõ öregség hiába les rám; én ki fogom kerülni…” – írja önéletrajzi könyvében.
A filmiparban a vígjátékokat lassan a „film noir” váltja fel, melyben a Karády-féle nõtípus, a férfiakat megigézõ „végzet asszonya” karakter válik a legjobban eladható árucikké. Elsõ mozifilmjének, a Halálos Tavasznak a sikerét követõen a kor ünnepelt dívája és szexszimbóluma lett. Kilenc év alatt huszonkét filmfõszerepben volt látható a magyar filmvásznon. Csillaga oly mértékben emelkedik, hogy menedzsere a háború után Hollywoodba akarja küldeni. Rövid idõn belül rajongói több mint háromszáz klubot alapítanak.
Az ellenálló
Karády magánéletét titkok és pletykák övezték, egyesek férfifalónak, mások leszbikusnak tartották. Horthy Miklós kémfõnökének, Újszászy István tábornoknak négy éven át volt a jegyese. Azonban 1944 tavaszán Karády nemkívánatos sztár lett, a nyilasok betiltották dalait, melyek „a magyar lélektõl” idegenek, és „lélekrombolást” végeznek.
A nehéz idõkben Karády számos zsidó honfitársán segít, nyilasoknak ékszereket és aranyat ad egy egész gyerekcsapatot mentve meg a Duna-parti biztos haláltól. A gyerekeket a lakására vitte, és a háború végéig gondozta õket. Egy interjúban a következõket mondja: „Azzal a korszakkal azért szálltam szembe, mert az én gyenge lelkületem nem bírta elviselni, hogy tízezrével viszik az embereket a vagonokba, a halálba. Segítettem, bújtattam, hiszen három lakásom volt akkoriban, s ha már elvittek valakit, utánamentem, és kihoztam Kistarcsáról is.” A Gestapo elõl Budán rejtõzik võlegényével, de hamarosan a német birodalom elárulása címén mindkettõjüket letartóztatják. Az ügy pikantériája, hogy éppen akkor mutatták be Karády új filmjét, a Machitát, melyben egy kémnõt alakít.
Karádyt bebörtönözték, naponta vallatták a Sváb-hegyen: „Ütöttek, vertek naponta, agyba-fõbe. A fogaimat kiverték. Hajamat tépték… nem tettem mást, csak segítettem néhány embernek… Nem volt énnálam semmiféle adó-vevõ. Nem tudom ma sem, mi az a leadó.” A Zrínyi utca egyik épületének 200-as cellájába zárták. Karády miatt nyolc embert zsúfoltak a szemközti cellába. Akkor még nem tudhatta, hogy megannyi néma áldozatú hölgytársához hasonlóan a magánzárka lakóit afféle juttatásként kapták a kirendelt õrök és katonák a cigaretta mellé. A történtek után Karádynak soha nem születhetett gyereke. „Emlékszem, hogy mikor megszólaltak a szirénák, és már hullottak is a bombák, a Gestapo hivatalnokai és õrei mind az óvóhelyen kerestek menedéket, mi a cellákban maradtunk, és én valóban énekeltem fogolytársaimnak. Szerettem szívbõl énekelni, fiataloknak, idõseknek egyaránt. Hivatásomnak tekintettem, mintha az Isten adta volna ezt nekem.”
Karádyt 1944 nyarán szabadon engedtek, lakását kifosztották, a filmgyártás a város romjai alatt hevert. A háború után fokozatosan mellõzötté vált, és az újrainduló magyar filmgyártás már nem számolt a személyével. Még két filmben játszik ugyan, a Betlehemi királyokban és a Forró mezõkben, de a népi demokrácia nem tûrte a Horthy-rendszer ünnepelt sztárját, így Karády vidéken, félig megtelt kultúrházakban lépett fel, ahol többször kifütyülték, vagy sörösüveggel dobálták meg. 1951-ben disszidált, végleg elhagyta Magyarországot. Elõször az ausztriai Salzburgba, majd Svájcba költözött, egy év elteltével Brüsszelbe ment tovább, majd 1953-ban Brazíliába, Sao Paolóba költözött, és divatáruüzletbe kezdett. Mivel azt gondolták, hogy lepaktált a kommunistákkal, csak tizenöt évvel késõbb kapott vízumot az Egyesült Államokba. New Yorkban telepedett le, ahol egy kalapszalont vezetett az elitnek számító Madison Avenue-n. Még Nancy Reagan is rendelt tõle. Kerülte a magyarokat, bár belülrõl ízig-vérig magyarnak vallotta magát. Hetvenedik születésnapja alkalmából Magyarországra hívták, de stílszerûen csak egy kalapot küldött maga helyett. Amikor már kellõ pénz gyûlt össze a számláján, eladta a kalapszalont, és zárkózott életébõl barátnõje, Claire Kenneth kedvéért mozdult csak ki olykor. Elvállalt még néhány fellépést, és lemezei is megjelentek.
Utolsó hónapjaiban áttétes tumort diagnosztizálnak nála. Háromszor került kórházba, majd rövid szenvedés után, 1990. február 8-án befejezte földi pályafutását. New York-i temetésére ismerõsei és barátai mellett az izraelita hitközség képviselõi is elkísérték. Nem sokkal késõbb Magyarországra hozták földi maradványait, és Paskay bíboros engedélyével a Szent István-bazilikában ravatalozták fel. A magyar kormány díszsírhelyet adományozott számára a Farkasréti temetõ mûvészparcellájában.
A knesszet 1953-as törvénye alapján a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a vészkorszak alatt tanúsított hõsies, humanitárius tetteiért 2004 decemberében a Világ Igaza kitüntetést adományozta Karády Katalinnak.
2009. 02. 06. (XIII/6)
