A képmutató udvarlás közben elfelejtette viszont megemlíteni, hogy az ország gazdasági helyzetének egyik lényegi jellemzője az a minden társadalmi ellátórendszert drámaian érintő forráskivonás, amely az oktatási reform ürügyén hozott intézkedéseknek is legfőbb, ha nem a kizárólagos célja. Mind a közoktatás államosítását, mind a költségvetésből finanszírozott hallgatói létszám csökkentését a recesszióba vitt magyar gazdaság megroppant teherbírása tette kényszerűvé – igaz, ha ezt a kormányfő őszintén beismerné, akkor bajosan adhatná elő optimista prognózisát a jövőre remélt fellendülésről.
Márpedig Orbán Viktor leginkább arról akart beszélni, hogy 2013-ban minden bizonnyal beindul a gazdasági növekedés, hiszen „már ma is 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a kormányváltás idején”, úgyhogy „jó eséllyel teljesíthető” a tíz év alatt létrehozandó egymillió új munkahely terve.
Nos, ne vonjuk kétségbe, hogy egy miniszterelnöknek kitüntetett politikai érdeke derűlátó szemüveget használni – feltéve, hogy erre a valóság legalább némely eleme feljogosítja. Két és fél év kormányzás után azonban Orbánnak immár semmiféle fogódzója nincs ahhoz, hogy kedvező színben tüntesse fel mindazon romló folyamatokat, amelyek az általa kierőszakolt „unortodox” gazdaságpolitika következményeként mára oly kilátástalanná tették az elkövetkező éveket. És a ráolvasás még akkor sem segít, ha ezen a téren egy olyan fantáziadús miniszter segítségére számíthat, akinek fáradhatatlan agyszüleményei egyre növekvő intenzitással árasztják el a médiát.
2013. 01. 04. (XVII/1)
